A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 21. (Békéscsaba, 2000)

Szendrei Eszter: Társadalomnéprajzi adatok Méhkerékről

Szendrei Eszter A gazdasági kényszer ugyanakkor rászorította a település lakóit egyfajta nyitásra a környező falvak irányában. Az 1930-as évektől egyre többen szegődtek napszámra környékbeli - főként újszalontai, sarkadi és eleki - parasztgazdákhoz. Sokan vállaltak idénymunkát távoli - például Somogy megyei - uradalmakban. Tekintve, hogy a falu jelentős állatállománnyal bírt még századunk első felében is, fontos volt az igásállatok hasznosítása. A méhkeréki fogatosok brigádokban jártak évről évre, például a mezőhegyesi uradalomba trágyahordás idején. A falu társadalma zömmel nincstelen szegényekből állt. A kisparaszti tulajdon egy-két hold birtokjogát jelentette. Kevés volt a nagygazdaként emlegetet falubeli. Jóllehet holdjaik számát nézve tekintélyes - 10 holdnál nagyobb - földdarabot mondhattak magukénak néhányan, a föld terméketlensége miatt tényleges vagyoni helyzetük nem volt ezzel arányban. Az öt-tíz holddal rendelkezők, akiket sorolhatnánk a középparasztság alsó rétegéhez, nemegyszer arra kényszerültek, hogy nyáron részesaratóként, cséplömunkásként vagy fogatosként szegődjenek el valamelyik környékbeli uradalomba. 1937-es adatok szerint a társadalmi megoszlás a következő: őstermelő 1935; iparos 87; kereskedő: 49; állami (vasút, közigazgatás) alkalmazott 60; nyugdíjas: 5; házicseléd: 11 személy. Ugyanezen évben a község területe 4310 kataszteri hold, amelyből a helybeli legeltetési társulat 761, Sarkad község 534, Méhkerék község 158 holdat bír. Birtokosként a nem méhkeréki származású, 124 holdon gazdálkodó Spitzer Sándort tartották nyilván. I4 A második világháborút követő társadalmi, gazdasági változások nem hagyták érintetlenül Méhkerék társadalmát sem. A nincstelen réteget az ipar „szívta fel". Aki tudott, munkát keresett a közeli városok valamelyikében; elsősorban Gyulán vagy Békéscsabán. Az ország keleti felének gyorsan proletarizálódó tömegei ezektől az évektől kezdték az ingázást lakóhelyük és a nagy iparvárosok vagy a főváros között. A méhkerékiek zömmel Sztálinvárosban próbáltak szerencsét. „Abban az időben kenyérhiány volt. Legtöbben azért mentek Sztálinvárosba, mert ott ellátták őket kenyérrel, zsírral. Hétvégén vagy kéthetente aztán felpakolták a kapott ennivalót és hozták haza a családjuknak. "

15 Elvándorlás, kiköltözés a faluból ekkor még nem volt. A külvilággal való kapcsolattartás gazdasági kényszerből fakadt. A falutól való távollétet ideiglenesnek tekintették. A családnak csak a férfi tagja vállalt az ország távoleső pontján munkát, a nők és a gyerekek a faluban maradtak. A település izoláltságát mutatja például, hogy a közeli, magyarokkal együttlakó románsággal sem volt számottevő kapcsolata Méhkerék lakosságának. A sarkadkeresztúri románsághoz sem kötődtek erősebben, mint azokhoz a magyarokhoz, akikkel summáséletük és napszámos munkájuk végzése során érintkezésbe kerületek. A méhkerékiek és a sarkadkeresztúriak kapcsolata mindennapos volt a keresztúri Tisza-birtokon való munkavégzés idején is, ám az intenzív munkakapcsolat nem eredményezett sem baráti, sem házassági kapcsolatot a két település románsága között. A második világháborút követően az érintkezésnek ez a formája is megszűnt. Sarkadkeresztúr román lakossága a méhkerékiekkel ellentétben igen hamar integrálódott annak ellenére, hogy az 1937-ben összeszám14 Uö. mint a 12. sz. jegyzet. 15 Nadányi Zoltán szerk. 1938. 497.1. 134