A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 20. - Száz éve alakult a Békéscsabai Múzeum-Egyesület (Békéscsaba, 1999)

Szatmári Imre: A középkori Csorvás és temploma

Szatmári Imre A tágabb templomhely illetve a feltárás területén a mai felszín nem tekinthető teljesen vízszintesnek. A szintbeli különbségek legnagyobb értéke 28 cm volt, a 2. szelvény északkeleti és a 8. szelvény északi széle között. Közvetlenül a templom helyén azonban ez az érték mindössze 10 cm körül mozgott. Az ásatás szintbeli adatainak egységes megállapítása érdekében minden pontot a 4. szelvény északnyugati sarkának mai felszínéhez viszonyítva szinteztük be. Az ásatás országos hálózatba történő bemérésekor viszont nemcsak ezt a pontot, hanem a szentély külső ívének négy pontját is meghatároztuk, s geodéták segítségével rögzítettük (6-7. kép). Az ásatási megfigyelések szerint a templom építőanyagát s még az épület alapozásában lévő termésköveket is a falu elnéptelenedése utáni évszázadok során, sőt valószínűleg még az utóbbi évtizedekben is módszeresen kibányászták, így a falak helyén sajnos mindössze foltokban lehetett csak követni az alapozás irányát. Az északi hajófalnál és a szentély külső szélénél is kitűnően látszott, hogy először a falak helyén szisztematikusan végighaladva, a kőalapozás aljáig, a szentélynél pedig csaknem ennek aljáig kiásták az építőanyagot. Ekkor még a felszínen is pontosan látszódniuk kellett a falaknak, hiszen az alapozás kitermelésekor szinte sértetlenül hagyták az eredeti alapozási árok széleit is. A kitermelt alapfalak helyére ezt követően egészen apró összetételű meszes, köves törmelék került. Később viszont kisebb-nagyobb, néhol pedig óriási méretű, szabálytalan alakú gödröket ástak csaknem az épület egész területén, főként a templom belsejében. E későbbi beásások idején már biztosan nem látszott pontosan a falak vonata, így e bolygatásokkal sok helyen a főfalak kiszedett alapozási árkának addig valószínűleg épen hagyott belső szélét is szinte mindenütt elpusztították. E gödrök betöltése a korábbiakénál lazább összetételű volt, s általában kevés humusszal kevert, nagyobb tégla- és kődarabokból állt (7, 9-12. kép). Ásatásunk idején leginkább csak a kiszedett alapozási árok külső szélét és a falak helyének belső oldalán mélyebbre hatoló későbbi beásások széleit találtuk már csak meg. A templom egykori falainak helyét mindössze a kétféle beásás között megmaradt felületeken lehetett követni. A félköríves szentély alapozási árkának alján teljesen - néhol több rétegben, különböző mélységekben is -, a templomhajó északnyugati sarkában pedig egy kisebb foltban és csupán kb. 10 centiméteres vastagságban viszont az alapozáshoz tartozó kövek is megmaradtak eredeti helyzetükben (7. kép; 30. kép 2-3; 31. kép 1-2). Ugyanígy eredeti helyzetben találtunk egy kisebb követ a templomhajó alapozási árkának északkeleti sarkában, valamint egy nagyobbat a diadalív északi végének alapozása vonalában. Ez utóbbiak sokat segítettek abban, hogy pontosan ki lehessen bontani a templomhajó északkeleti sarkának külső és belső szélét, illetve a hajó és a szentély találkozásának helyét is az északi oldalon. A szentély déli falának nyugati végét azonban egy olyan nagyméretű, későbbi beásás pusztította el, amely teljesen átvágta itt a hajó és a szentély csatlakozási pontjának alapozását (7. kép). Ugyanilyen későbbi beásás nyomát találtuk a szentélynek szinte az egész belső területén. Ennek betöltéséből egy egészen újkorinak látszó, szinte acélos vastöredék került elő. Ez is arra utal, hogy a templomhelyet még a legutóbbi évszázadban vagy évtizedekben is bolygatták különböző beásásokkal. Az ásatás során egyetlen épülethez tartozó alapozást találtunk, vagyis - a feltárások területének jelentős korlátozottsága ellenére - nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy a középkori Csorvás templomának egyetlen épülete volt, s vele kapcsolatban nincsenek adatok falak lebontására vagy új falak, esetleg épületrészek építésére. A jelek szerint az eredetileg felépített templom falainak helyét, így belső terét is megváltoztató, szerkezetét 96