A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 20. - Száz éve alakult a Békéscsabai Múzeum-Egyesület (Békéscsaba, 1999)
Kocsor János: A Független Kisgazdapárt Békés vármegyei szervezetének kezdeteihez (1929–1933)
Kocsor János adózási rendszert, a kormánypártot. Tiltakoztak a gyüléstilalmak ellen, ami a normális politikai élet akadályozásával csak a kommunistáknak kedvez: "...gyűléstilalmak vannak, ennek az lesz az eredménye, hogy a nép Moszkvát fogja hallgatni a rádión"- mondta Forray Lajos. 43 A tilalom feloldása után a párt agitációs lehetőségei kibővültek, ősszel nagyobb tömegeket megmozgató gyűléseket tartottak. Érdekes - de erre már korábban is láttunk példát - , ezeknek egyikét-másikát a szociáldemokraták is figyelemmel kísérték. Szeptember 10-én került sor a szeghalmi szervezet újraalakítására. A gyűlés 1500 főnyi hallgatóság előtt folyt le, s oly nagy sikerrel, hogy a főszolgabírói jelentés szerint " a Független Kisgazdapárt szervezkedése hatalmas arányokat fog ölteni a szeghalmi választókerületben. A Nemzeti Egységnek fokozott tevékenységére lesz szükség." Ezután október 15-én egy napon Békéscsabán, Békésen, Mezőberényben. Orosházán tartottak nagygyűléseket. 45 A legnépesebb a békési volt 1500-2000 fővel, a többi 300-600 fő között változott. Békéscsabán a szociáldemokrata vezetők teljes számban megjelentek, Mezőberényben a hallgatóság jórészt szociáldemokrata volt a főszolgabírói jelentések szerint. A gyűléseken részt vett Eckhard Tibor, Tildy Zoltán, s a párt más országos vezetői, s eljöttek a környező megyékből is. Követelték a titkos választójogot, támadták a kormányt az erről szóló törvényjavaslat el nem készítése miatt. "Én azt látom, hogy a mai kormányzat világosan látja azt, hogy a titkos választójog törvénybe iktatása bukását idézné elő. Hisz a titkos választójog törvénybe iktatásas esetén terorral, szuronyokkal, megvesztegetéssel és pénzzel nem lehetne a választást befolyásolni. Ez volna az egyetlen módja annak, hogy minden ember politikai véleményét szabadon, befolyástól mentesen nyilvánítaná"- mondta Tildy Zoltán a békési gyűlésen. Bírálták Gömbös Gyulát a 95 pontos Nemzeti Munkaterv ígéreteinek be nem tartása miatt. A 95 ponttal szemben Eckhardt Tibor 10 pontból álló javaslattal állt elő, melyet részletesen Békésen ismertetett. Legfontosabb követelései a közterhek mérséklését, a parasztság különböző rétegei számára a létfeltételek védelmét célozták.Követelte egy olyan földteherrendezés törvénybe iktatását, amely a terheket igazságosan és egyenlően osztja el a birtok arányának megfelelően. Eszerint a 100 holdon aluli birtokokat nem lehetne elárvereztetni, hanem adósságaikat az illető vidéken szokásos földhaszonbérnek harminc éven át történő fizetésével rendeznék. A 100 és 1000 hold közötti birtokok esetében már differenciált lenne az eljárás. A jól gazdálkodók adósságait a 100 holdon aluliakhoz hasonlóan kellene megállapítani, a rosszul gazdálkodó birtokát az állam vegye át, s kötvényekkel fizesse ki a hitelezőket, a birtokába jutott földdel alapját vetve meg egy új telepítési akciónak. Az 1000 holdon felüli nagybirtokosok adósságaikat csak földben és búzában válthassák meg. Az adót természetben, a búza árának alakulásától függetlenül fizethessék. A túlságos elaprózódás megakadályozása céljából a legkisebb birtokkategóriákban paraszt hitbizomány intézményes megvalósítását, és a holtkézi birtokoknak örökbérlet formájában " kisemberek " kezébe juttatását akarta.A telepítéshez szükséges tőkét a biztosítás államosításából kívánta előteremteni. Fontosnak tartotta város környéki telepítések révén a kisiparosok és kishivatalnokok földterülethez juttatását. Nem számítanak újnak a mezőgazdasági termelés jövedelmezőségének biztosítására, az agrárolló megszüntetésére tett javaslatai. Kartell elleBML Főisp. ir. Az orosházi és a szeghalmi járás főszolgabírójának jelentése. 1509/ 1933. BML Főisp. ir. A szeghalmi járás főszolgabírójának jelentése. 1509/1933. A gyűlések lefolyására vonatkozó iratok: BML Főisp. ir. 1509/1933. Az orosházi, a békési járás főszolgabírójánakjelentései, a Magyar Királyi Rendőrség békéscsabai kapitányának jelentése. 344