A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 20. - Száz éve alakult a Békéscsabai Múzeum-Egyesület (Békéscsaba, 1999)
Havassy Péter: A gyulai márciusi ifjú
Havassy Péter hoz és másokhoz. A Hírlapban „újdonság" cím alatt közölt cikkeit a közönség szívesen olvasta, és a fiatal zsurnaliszta egyre népszerűbb lett. Publicisztikai működésének csúcspontját az 1848. március 19-én indított Marczius Tizenötödike című újság politikai hírlapírójaként és szerkesztőjeként érte el. A lap mottója: „Nem kell táblabíró politika", s programcikkében Pálffy egyértelműen kifejti: „...lapjaink nyílt orgánuma leend azon ifjú pártnak, melynek első felléptére a siker a kivívott sajtószabadság... Nyílt orgánuma leszünk a tisztán radikal pártnak. " S valóban a Marczius Tizenötödike lett a forradalom és szabadságharc legbaloldalibb, legkérlelhetetlenebb lapja, mely előbb Pesten, majd Debrecenben, s végül ismét Pesten harcolt a köztársasági eszmékért. Pálffy vezércikkeiben támadta a forradalom vámszedőit, a megalkuvó politikai irányzatokat legfőbb munkatársával, Kossuth titkárával, Csernátony Lajossal együtt. A cenzúra ismételt bevezetése után, (!) 1849. július 8-án a Szemere kormány a lapot betiltotta, és szerkesztőjét esküdtszék elé állította. A tárgyalásra azonban már nem került sor a világosi fegyverletétel miatt. „A Szemere kormány e méltatlan intézkedése mintegy menlevélül szolgált csaknem egy évszázad reakciós történészeinek, irodalom- és sajtótörténészeinek, hogy lekicsinylő, sőt gyalázkodó hangon beszéljenek a számukra túlságosan radikális elveket valló Pálffyról, s közben azt higgyék, hogy a szabadságharc „igazi" szelleméhez hívek maradtak" -írja Orosz László. Némi fenntartás még Gyulai Pálon is érződik, de alapvetően tárgyilagos írásából nem árt, ha idézünk néhány gondolatot: „Pálffy Albert mint politikai hírlapíró már első fölléptével legtehetségesebbnek tűnt fel társai között. Míveltsége ugyan neki is inkább szépirodalmi volt, mint politikai, de kora ifjúságától fogva figyelemmel kísérte a hazai és európai eseményeket, buzgó olvasója volt a francia hírlapoknak, és részletesen ismerte a francia forradalom történetét. Nem volt szónok, nem igen tudott magyar módon lelkesedni, de annál szenvedélyesebben gyűlölt, s jól értette a gúny művészetét. Ez volt tulajdonképp éltető eleme. ... Lapja, a Március Tizenötödike, melynek irányát mindennap igazolták az események, lassanként mindinkább terjedt, s mind nagyobb befolyást gyakorolt a közönségre. S ezt nemcsak irányának köszönhette, hanem szerkesztője írói tehetségének is. Pálffy nem bővelkedett eszmékben, de főeszméjét ezer változatban s mindig új ingerrel tudta ismételni. Egyszerűen és világosan írt szónoki hevület nélkül, de rendkívül csinosan s bizonyos magyar ízzel; inkább elmés és szellemes társalgónak tetszett, mint veszélyes izgatónak. De gúny ömlött el minden során, gondolatán és érzésén. Ebből merítette lelkesedését, ezzel született logikája s egész gondolatmenete. Gúnyolódása egyszersmind fejtegetés volt, élcei okokat emeltek ki, szarkazmusai ítéletekké váltak. Egyszerre mulattatta, felvilágosította és izgatta olvasóit anélkül, hogy fárasztotta volna. E stíl irodalmi szempontból is feltűnő jelenség volt, s csodálni lehetett, hogy erős gúnya bizonyos mérsékletet tartott, s ritkán vált egészen nyerssé. " A világosi fegyverletétel után Belényes közelében bújt meg írótársa, Dobsa Lajos apjának birtokán, majd Szintyére ment anyai nagybátyjához, Nyéki Alajoshoz, aki ispán volt István főherceg kisjenői uradalmában. A rejtőzködés azonban nem jelentett teljes elzárkózást a világtól, mert többször megfordult Gyulán, sőt 1850-ben - névtelenül - megjelent „Egy földönfutó hátrahagyott novellái" című kötete is. Az 1852-ben meghirdetett amnesztiában bízva, a következő év februárjában visszatért Pestre, ahol azonban hamarosan letartóztatták. Az amnesztia értelmében bíróság elé nem állíthatták, de azért száműzték a csehországi Budweissba (Ceské Budëjovice). A város lakossága hamarosan megszerette, s ez hozzájárult ahhoz, hogy egyik, jelentős vagyonnal rendelkező polgárának leá304