A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 20. - Száz éve alakult a Békéscsabai Múzeum-Egyesület (Békéscsaba, 1999)
Mazán Mátyás: Szappanfőzés, mosás, tisztálkodás Gyulán
Kiss Anikó Nehéz dolga volt a nedves ruhával telt kosarat az udvarra vagy a padlásra cipelő gazdaasszonynak. Ha akadt segítsége, ketten fogták a kosár fülét. A teregetésnél úgy rakták a ruhát, hogy minél kevésbé legyen gyűrött, könnyebb legyen mángorolni, vasalni. A mosás utolsó fázisában kimosták és kitisztálták a tarka ruhát is, ezt is kiteregették. Végül a mosás helyének takarítása következett: rendbe rakták a mosóeszközöket, feltörölték a követ. Aki egész nap mosott, összevizezte magát, mosás után átöltözött száraz ruhába. A mosóvizet olyan helyre öntötték, ahol nem csinált sarat, tehát az udvarnak olyan részére, ahol nem jártak emberek. Növények tövébe se öntötték, mert a lúgos, szappanos víz ártott nekik. A főtt levet a padozat felmosására használták fel. A maradékot ezek után szintén kiöntötték. Mosáskor olyan ebédet főztek, ami hamar elkészült, hogy ne kelljen hosszabb időre a pancsos munkát abbahagyni. Ha az ebéd főtt tészta volt, a tésztalevet is felhasználták keményítésre. Ha a család együtt lakott az öregekkel, és az anyós meg a meny jó viszonyban voltak, előfordult, hogy együtt mostak. Ha a viszony nem volt a legjobb, akkor külön végezte mindkét asszony a munkáját. Nagy dologidőben, pl. aratáskor előfordult, hogy a fiatalasszony ment ki a földre a férfiakkal, és az anyósa az otthoni munkát végezte. Ilyenkor a menye családjára is kimosott. A heti nagymosás mellett természetesen kismosás is volt a hét más napjain. Ahol kicsi gyerek volt, ott minden nap mostak a kicsire. Amikor a kisgyereket megfürösztötték, fürdővizében kimosták a réklit, ingecskét, pelenkákat. Ezt a mosást még szombaton is el lehetett végezni. Az a mondás járta, hogy szombaton, ha csak egy kis időre is, ki kell sütnie a napnak, hogy a Jézuska pelenkája megszáradjon.. A kisgyermek ruháját is a szokásos háziszappannal mosták, de gondosan öblítették, hogy a szappanos ruha fel ne marja a gyermek bőrét. Kiteregetett ruhát éjszára nem hagytak kinn a szabadban. Ha nem száradt meg, másnap újból kiteregették, de éjszakára behozták. Hogy mivel magyarázták e szokást, ma már nehéz megtudni. - Ellopják éjjel! vagy: - Kicsepeg a szerencse! - indokolták. A padláson a kötélen különösen karácsonykor, szentestén és szilveszter éjszakáján nem maradhatott ruha. Ezt azzal indokolták, hogy valaki meghal a családban, ha vétenek a szokás ellen. Élő hit ez még ma is, az idősebbek, ha már nem tudnak a padlásra felmenni, felküldik a fiatalabbat, győződjön meg arról, hogy nincs-e a padláson ruha? Csak így nyugodtak igazán. Ha mégis előfordult, hogy megszegték a szokást, egész évben szorongva emlegették, és ha tényleg meghalt valaki a családban beigazolódottnak látták a hiedelmet. Úri házaknál általában havonta egyszer volt nagymosás, ide mosónő járt napszámba mosni. A mosónő legtöbbször idősebb asszony volt, aki még jól bírta a munkát. Rendes helyen megbecsülték a napszámos asszonyt, bőséges étkezést biztosítottak a számára, reggelit, ebédet kapott, a vacsoráját általában hazavitte. Igyekeztek tápláló ételt adni ilyenkor ebédre, nehogy megszólják a családot a rossz ellátás miatt. Ha a háznál cselédlány is volt, ez segített a teregetésben. Egy, esetleg két nap alatt mosta ki a mosónő a havi szennyest. Sok háznál vasalást is vállalt. A mosás nehéz munka volt. Igénybe vette az asszony erejét, idejét. Ezért ezen már a harmincas-negyvenes években próbáltak segíteni egyszerű eszközökkel, kis gépekkel. A gyulai Erkel Ferenc Múzeum birtokában három mosást könnyítő eszköz van. Az egyik neve mosóborda. (5. sz. ábra) ívelt alakú horganylemez, fa kerettel. A horganylemez 260
