A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 20. - Száz éve alakult a Békéscsabai Múzeum-Egyesület (Békéscsaba, 1999)

Mazán Mátyás: Szappanfőzés, mosás, tisztálkodás Gyulán

BMMK20 (1999) 255-270. SZAPPANFŐZÉS, MOSÁS, TISZTÁLKODÁS GYULÁN - Kiss Anikó Szappanfőzés Gyulán a szappanfőzés évente ismétlődő, megszokott munkája volt az asszonyoknak. A második világháború utáni évtizedet követően azonban egyre ritkábbá vált ez a korábban általánosnak mondható foglalatosság. Évente általában egyszer került rá a sor, valamikor a disznóölések után. A hozzávaló, másra már fel nem használható zsiradékot, zsírhulladékot viszont az egész éven által kellett gyűjteni, hogy - mire eljön az ideje - együtt legyen a nélkülözhetetlen háziszappan előállításához szükséges nyersanyag. . Egy kopott mázú, nagyobbacska cserépedény jó volt erre a célra. A disznóöléskor szappanba tették a bélzsírt, az abalé, abálólé tetején úszó, fel nem használt zsírt, kimaradt belet, a felesleges, időben el nem fogyasztott tepertőt. Ide került sokszor a hurkazsír is, hacsak azt valamilyen kevésbé kényes étel, pl. babfőzelék berántásához fel nem használták. Ezt a cserépedényt a feldolgozásig hideg helyen tartották, hogy a zsírhulladék meg ne romoljon. A szappanfőzéshez az emlékezet szerint zsírosszódát használtak. Sziksóval nem főztek szappant. Fahamuval is próbálkoztak a II. világháború alatt és után, amikor nem lehetett megfelelő szappanfőző szert kapni. Ezzel a szerrel ugyanis nem mindig sikerült a szappan, mert nehéz volt vele elég erős lúgot előállítani. A zsírosszódát fűszerboltban szerezték be. Egy-két kilogrammnyi mennyiség egy-egy átlagos család egész évi szükségletét fedezte. Erre a maró, súlyos méregre nagyon kellett vigyázni. Olyan helyen tartották, ahol gyerekféle nem férhetett hozzá. Az egyik legkegyetlenebb öngyilkossági mód volt régen: lúgkövet inni. A II. világháború alatt és utána, kb. 6-8 évig nagyon nehezen lehetett hozzájutni a szappanfőzés e fontos alapanyagához, ezért a feketepiacon magasra szökött az ára. Amíg 1945-ben nem állt vissza a szigorúan őrzött magyar-román határ Gyula mellett, az asszonyok Romániából „feketén" hozták a gyufával és a petróleummal együtt, és ezzel sefteltek. A komoly elővigyázatosságot igénylő zsírszódát, amelyet lúgkő, marónátron néven is emlegetnek, később a PERSIL márkanevű szappanfőző por váltotta fel, ezt használták, nagyjából az 1940-es évek második feléig. Ez is maró anyag volt, de kevésbé volt veszélyes, mint a zsírszóda. A szappanfőzéshez rendszerint egy nap kellett, de az utána következő alapos takarítással ez az idő akár meg is duplázódhatott, mert ilyen sok piszokkal járó munka nemigen volt még a házban. Szappant üstben kellett főzni, lehetőleg rézüstben vagy zománcosban, ehhez jó katlan is kellett. A kiskonyhában, esetleg a konyhában főzték, s nem kinn az udvaron, mert a fövő szappannak egyenletes meleg kellett. Először lemérték a zsiradékot, 3 kg zsiradékhoz 255