A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 20. - Száz éve alakult a Békéscsabai Múzeum-Egyesület (Békéscsaba, 1999)

Szendrei Eszter: Sarkadi hiedelmek

Sarkadi hiedelmek rok - akik éjszaka is kint maradtak a határban. Olyankor megtörtént, hogy hírtelen zenét hallottak, és gyönyörű nők kezdtek táncolni velük. Azután egyszercsak - amikor a pásztorok úgy kifáradtak, hogy majd' összeestek - a nők hirtelen eltűntek. Zene se hallott tovább. A pásztorok meg arra eszméltek, hogy kórót szorongatnak magukhoz."

36 Az Ajak nevű sarkadi határrész elnevezése is boszorkánytörténethez fűződik. "Ez a román határnál van, az Anti úton túl. Ez az Ajak nevű határrész onnan kapta a nevét, hogy ott lakott egy öregasszony, aki boszorkány volt. Valahol azon a környéken lakott egy rátarti gazdalegény. Az azt mondta: - Na, majd megviccelem én azt a boszorkányt! Meg akarta ijeszteni az öregasszonyt, de az tudott erről. Ment a legény, az öregasszony meg várta. Kopogott a legény. Az öregasszony kiszólt: - Gyere be! Mikor a legény belépett, az ijedségtől azonnal összeesett, mert az öregasszony az alsó ajkát felakasztotta a papucsa végire, oszt folyamatosan nyújtotta - túl az ajtón, ki egészen a határba. Azért kapta ez a táj az Ajak nevet." A mágikus cselekmények közül a rontással találkozunk leggyakrabban a sarkadi néphagyományban. A rontás szinte minden esetben a kisgyermekhez valamint az állatokhoz főleg a tehénhez - kötődik. Igen gyér azon adatok mennyisége, melyek szerint egykor a szerelmi rontásnak is szerepe volt a mágikus gyakorlatban. A szerelmi rontást általában "etetés" - "megétetés"-ként említik az adatközlők. "Ha megrontottak egy legényt, nem tudott meglenni a lány nélkül. Hiába akarták visszatartani tőle, mindig csak a lány után járt. A süteménybe, vagy az ételbe kevertek valamit, azt étették meg a legénnyel." Jóllehet a rontást a boszorkány ártó tevékenységének tulajdonították, általában nem a boszorkány, hanem a rontó elnevezést használják a történetek felelevenítésekor. Mind a gyermeket, mind az állatokat a legtöbb esetben szemmel veréssel rontották meg. A rontás megelőzésére, elhárítására igen sokféle gyakorlatot alkalmaztak. A kisgyermek védelme már az anya terhessége idején megkezdődött. Óvakodnia kellett a terhes nőnek a csúf, riasztó dolgok és élőlények látásától. Ha mégis ilyet látott, magában azt kellett mondania: "nem magamban látom". Ellenkező esetben torz gyereke született. Arra is ügyeltek, hogy a terhes nő ablakán fekete macska ne ugorjon be, mert akkor ugyancsak fogyatékos lett a gyermek. A rontás elleni védekezés a kisgyermek születésével még inkább súlyt kapott. A keresztelésig különösen ügyeltek a gyermekre, idegeneknek nem szívesen mutatták meg. Az ágy sarkába fokhagymát tettek, az ajtóba seprűt állítottak. "A gonosz mégis hozzáfért a gyerekhez. Az még a kulcslyukon is be tudott menni."

39 Ha újszülöttet mentek látogatni, a sarkadiak kis darab cérnát vittek magukkal, amelyet a ruhájukból téptek. A cérnadarabkát a kisgyermek pólyája alá tették, hogy el ne vigyék az álmát. Ha a védekezés ellenére megtörtént a baj, azt vagy ráolvasással, vagy magával a rontóval - illetve tőle szerzett hajjal, szőrrel, ruhadarabbal - próbálták elhárítani. A rontás jelének vélték a gyermek álmatlanságát, gyakori sírását, bármely betegségét, fájdalmát. "Ha megrontották a gyereket, meg kellett füstölni. Aki megrontotta, annak meg kellett szerezni a szőrszálát, abban megfüstölni a gyereket." "A rontó hajából le kellett vágni egy tincset. Azt kellett a gyerek fürdővizébe tenni, hogy elmúljon róla a Törökné, lásd: lO.sz.j. Pataki, lásd: 15.sz.j. Pataki, lásd: 15.sz.j. Törökné, lásd: lO.sz.j. Törökné, lásd: lO.sz.j. 221