A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 20. - Száz éve alakult a Békéscsabai Múzeum-Egyesület (Békéscsaba, 1999)

Lennert József–Domokos Tamás: A szabadkígyósi Kápolna-ér egy szakaszának malakofaunája és az eret ért antropogén hatások vizsgálata

Lennert József és Domokos Tamás A múlt század végén még a puszta több száz holdnyi területét borította el tavasszal a víz. Természetesen a tavaszi vízborítás erősen visszaszorult a vízrendezések következtében. A 70-es, 80-as években a TK területén, a természetvédelmi feladatokkal összhangban, belvíztározót alakítottak ki. A Kápolnai-ér területén 1974-ben építették meg a belvizet elvezető csatornát, amely az Élővíz-csatornába vezette le a "felesleges" vizet. 1978ban volt utoljára jelentős vízmennyiség az érben. Az aszályos 80-as, 90-es években a területen tartós vízborítás nem volt. Az előző évi csapadékos őszi és téli időszak után sem volt jég 1996. február 1-én az ér területén. A tavaszi terepbejárás során (1996. ápr. 12.) az ér alján csak néhány m

2-es terület volt tocsogós. A csapadékos nyár után is "száraz" volt az ér alja, de az útmenti sziken pocsolyákat lehetett találni. A felszínt alkotó lösziszap fontos szerepet tölt be a talajvíz ingadozásában. Tavasszal megduzzadva gátolja a csapadék leszi várgását, s így időszakos vízborítást okoz. Nyáron a talaj megrepedezése elősegíti a párolgást, amely hatására akár 1 m-t is csökkenhet a talajvíz szintje. A Kígyósi puszta környékére évente 550-570 mm csapadék hullik. A terület 10-11 С átlaghőmérsékletű és a napsütéses órák száma évi 2100 óra körüli. A területre egy tavaszi kisebb-nagyobb vízborításos időszak és egy meleg aszályos nyár a jellemző (Szudár B. 1986). A puszta védett területének részletes botanikai feldolgozását Kovács András és Molnár Zoltán 1980 és 1982 között végezte el (Kovács A. - Molnár Z., 1986). Munkájuk alapján tudjuk kijelenteni, hogy a Kápolnai-ér növényzetének textúrája hasonló a védett területéhez. Az ér környékének fitocönológiai felvételét és a társulások térbeli mintázatának vizsgálatát 1995. okt. 5-én és 1996. szept. 18-án végeztük el (4. ábra). Részletesebb felvételeket készített 1995-ben - Braun-Blanquet kvadrát módszerével és skálájával - Kertész Éva a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum muzeológusa (1. táblázat). Amint az a 4. ábrából is kitűnik, a vizsgált terület uralkodó részét a magassásos társulás, a Caricetum vulpinae borítja. A társulás jellegzetes képét a csenevész növésű nád, a pántlikafű és a sás határozza meg. A mélyebb területeken a nádas, a Scirpo-Phragmitetum található meg. A gyep NY-i szélén egy földút halad keresztül. Valószínűleg a közlekedés talajtömörítő hatása is szerepet játszik abban, hogy itt vakszik foltok alakultak ki. A bárányparéjos vakszik (Camphorosmetum annuae) egy nagyobb ovális alakú (20x10 m-es) és két keskeny (1-2 m szélességű) foltban figyelhető meg. A bárányparéjos társulást az út NY-i oldalán a mézpázsitos szikfolt (Puccinellietum limosae), a K-i felén a sziksalátás változatú ürmös (Artemisio-Festucetum pseudovinae limonietosum) növényzete veszi körül. A mézpázsit nagy részét 1995. okt. 10-e körül felszántották, majd búzát vetettek bele. A búza nagyon gyengén kelt ki, tavasszal a felszántás ellenére kihajtott a mézpázsit. 1996. őszén - valószínű a gyenge termés miatt - újra nem törték fel a területet, ezért a társulás megújulására van esély. Ez azért fontos, mert a védett sziki őszirózsa (Aster punctatus) több példányát is megfigyeltük itt. Az ürmös puszta látványát ősszel a virágzó sóvirágok határozzák meg. A társulás felépítése a bárányparéjos foltok közelében tipikus, az úton Békéscsaba felé haladva nedves réti fajok jelennek meg és a gyep egyre degradáltabbá válik (Daucus carota, Cynodon dactylon, Lolium perenne). 20