Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza, 1995)

Szenti Tibor: Az Orosházáról elinduló fehérgárdista mozgalom 1948–1955

mások, de végigkísérték a börtönéveinket. 1952. január 3-án írhattunk először haza ëgy levelezőlapot. Februárban fogadhattunk látogatót. Hozhattak meghatározott tartalmú, mög súlyú élelmiszercsomagot. A látogatások 5 percig tartottak. Másfél méter szélös drótszövet-falak közé tereltek be bennünket a fegyverös ávósok. Én úgy néztem ki, hogy nem ösmert mög a feleségöm. Csontig lesoványodtam. A beszélőn mindönki kiabált, hogy szót értsön, ezért a hangzavarban sömmi se lőtt a beszélgetésbül, éppen csak láthattuk egymást. Ezért utaztak az asszonyok száz kilométeröket. Kistarcsa után oszt elváltak a sorsok. Egyik ide, másik odakerült. " Nagy Ferenc szavait idézzük: „- Szögedön se tárgyalásom, se ítéletöm nem volt. Ez nagyon rossz volt, mert nem tudtuk, hogy hány évet löszünk majd foglyok. Minket internáltak. Engöm 54 nap múlva összebilincsöltek Juhász Imrével. A foglyokat párosával bilincsölték mög, úgy vittek bennünket Kistarcsára, de csak 52-ben, február elejin kapott a családom értesítést, addig sömmit se tudtak rólam. Rengetegöt éhöztünk. El lőhet képzelni, amikor fölnőtt emböröknek kimérve napi ezör körüli kalória volt a fejadagja. Itt sokan, még lopás miatt lebukott ávósok is ültek velünk. A 13-as cellában ült az egyik leghírhedtebb nyúzó, akit Szögedrül ismertünk, »Pimasz« volt a gúnyneve. Besúgóröndször volt a börtönben. Kistarcsán a második napon kaptunk ëgy papírt, ëgy »így köllött határoznom« címűt, ami szállóige lőtt. Hát, úgy köllött határozni a bírónak, hogy internáltak és ennek nem volt möghatározott ideje." KÉNYSZERMUNKATÁBOR Szőke Pál így emlékezett ezekre az időkre: „- Abban mindannyian egyetértöttünk, hogy az ÁVH és Kistarcsa után még a kényszermunkatáborok is jobbak voltak. Ezökben mán dolgoztunk és lekötöttük magunkat. Én Várpalotára bányába kerültem. 160 százalékos szénkitermelési eredményt értem el az egésznapos, embörtelen munkával. " Juhász Imre így beszélt az internálásról: „- »Nagy sikernek« könyveltem el, mikor 1951 júliusában az inotai hőerőmű alapozási munkálataihon vittek. Itt csak október végéig dolgoztam. Utána Isaszögre hurcoltak, ahun ëgy szovjet harckocsigyár betonozási munkálatai folytak nagy titokban. 400 rab éjjel-nappal építötte a hadiüzemöt. A fehérgárdistákon kívül osztán voltak még itt papok, katonatisztök, olyan zsidó polgárok, akik a haláltáborokbul mögmenekülve másként képzelték el a röndszörváltást, de akadtak ellenszegülő ávósok is. 223