Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza, 1995)

Dinnyés István: Emlékképeim Orosháza zenei életéről

kurális életének a legtartalmasabb, legrangosabb művészi ágát jelentette, a zeneiskola indulásával kezdődött és fejlődött egyenletesen a 80-as évek végéig. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ebben az időszakban koncertezett Orosházán hazánk csaknem minden jelentős művésze, együttese a Bartók Vonósnégyestől az Állami Hangversenyzenekarig, Kovács Dénestől Kocsis Zoltánig, Fischer Anniétól Perényi Miklósig. Markó tehát megalakította a szimfonikus zenekart Orosházán, melynek mintegy felét helyi amatőrök, a másik felét szegedi „profik" alkották. Rájuk gondolva minden tiszteletem az orosházi amatőr muzsikusoké és Markó kérlelhetetlenségéé, mert olyan műveket tanultak meg és adtak elő, melyek korántsem ilyen képzettségűek részére íródtak. Tudom, hogy olykor éjfélig is próbáltak (téli kabátban) a kultúrház fűtetlen termében. (A kisegítők természetesen csak a főpróbára és koncertekre jöttek). Bevallom ma már, el sem tudom képzelni, hogy szakmai szempontból milyen színvonalon játszott, hogy szólt az a zenekar. Egy biztos, játszottak Rimszkij-Korszakov: Seherezade-t, Puccini: Manon keresztmetszetet, Mozart, Beethoven szimfóniát és hasonló nehézségű műveket. Már abban az időben rangos művészek voltak a közreműködők. Emlékszem Beethoven Hegedűversenyére - Kovács Dénes szólójával. Beethoven Esz-dúr zongoraversenyre Petri Endrével. (Milyen ócska zongorán!) Balett-estre, ahol Lakatos Gabriella táncolt. Gyakori volt az opera-operett-est jeles primadonnákkal, kiváló énekesekkel. S ami ma szinte elképzelhetetlen: minden koncert telt ház előtt ment! Pedig évente 6-9 koncertet adtunk. Ám egyszer elmaradt egy időre a közönség valami miatt. Hogy miért, hamar kitudódott. A város (pontosabban a járás) egy nagy hatalmú ura olyan kijelentést tett, hogy ezek a hangversenyek arra jók, hogy felvonuljon az orosházi reakció. Ez bizony „megtizedelte" a közönséget egy időre. De a koncertek azért mentek tovább, s a közönség is visszamerészkedett. A koncertélet elmaradhatatlan velejárója mindenütt a világon az anyagi gondok sokasága. A kisegítők tiszteletdíja, költsége, a vendégművészek honoráriuma szinte minden koncerten hatalmas gondot, problémát jelent. Olykor tragikomikus jelenetek játszódtak a színfalak mögött. Volt, hogy egy szólócsellista nem ment addig a színpadra, míg a tiszteletdíját ki nem fizették. A közönség csak ült és várt, nem tudta, mi miatt. A kultúrház akkori igazgatója szinte rimánkodott, könyörgött, kérve, hogy kevesebb koncertet tartsunk. „Nem kellenek ide Szegedről kisegítők. Könnyűzene meg cigányzene kell ide" - mondta. „Az orosháziak még nincsenek azon a színvonalon, hogy Bach-nak a »passzióit« (sic!) akarnák hallgatni." Es ment a küzdelem koncertről koncertre. Hogy eredménynyel, a statisztika is bizonyítja: A komolyzenei rendezvények számában Orosháza 1958-ban Szentendre után a második volt a városok között. 1961-ben Markó Leó végleg elhagyta Orosházát. Talán belefáradt a kicsinyes 341