Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza, 1995)

Takács László: Az irodalomtörténet szolgálatában. (Orosházi muezológusi emlékeim)

neszek. Kovács Sándor Iván, aki jelenleg az ELTE professzora, Ilia Mihály, aJATE egyetemi tanára és jeles kutatója, Grezsa Ferenc, aki sajnos néhány éve elhalálozott, s aki kiváló művelője volt hódmezővásárhelyi igazgatósága idején és azután is a Németh Lászlóval kapcsolatos kutatásoknak, s aki szintén halála előtt aj ATE professzora lett, Bíró Ferenc, az MTA Irodalomtudományi Intézetének vezető kutatója. Mi, az akkori korosztály arra kényszerültünk, hogy a levelező képzés keretein belül másik tanári szakból is diplomát szerezzünk. Magam a történelem szakot, feleségem pedig a latin kiegészítő szakot végezte el. Az átmenetileg kellően át nem gondolt egyetemi képzés (az egyszakosság) számos hátránnyal járt együtt. Egy vidéki középiskolában kizárólag magyar nyelvet és irodalmat tanítani rendkívül megerőltető volt, már csak az írásbeli dolgozatok lelkiismeretes javítása miatt is. Még mindig vonzódtunk az irodalomtörténészi feladatok felé, amint tehettük, ezen a területen fejtettük ki a bennünk lévő képességeket. Én a magam részéről egy kicsit „kisiklottam" az iskolavezetés és a pedagógia felé, 9 évig voltam a battonyai középiskola igazgatóhelyettese, majd 14 évig annak igazgatója. Ilyen minőségben (ma már be kell vallanom) munkámat főként iskolaszervezési, iskolaépítési, munkáltatói feladatok kötötték le, amelyek önmagukban nagyon hasznosak, de mégis, lényegüket tekintve talán feleslegesek voltak. • A belémszorult kutatási hajlamokat helytörténészként igyekeztem kiélni. Ezért az Í985-Í988 közötti három esztendő emlékezetes maradt a számomra, amikor is a megyei múzeumi szervezet igazgatója felkért az akkor éppen szerveződő orosházi irodalmi muzeológusi feladatok félállásban történő ellátására. Ez a terület egy alapvetően fontos, eladdig hiányzó múzeumi szakág volt, ami azóta kiszélesedett, és többszöri személycsere ellenére is kifejlődött Békés megyében, orosházi központtal. A felkérést szívesen vettem és elvállaltam. Battonyai tanárkodásom mellett heti 2 alkalommal átjártam Orosházára. Feladatom volt az akkor éppen szerveződő irodalomtörténeti gyűjtőhely kialakítása, az úgynevezett „népi írók" Békés megyei vonulatának (Szabó Pál, Darvas József, Sinka István, Féja Géza) hagyatékainak felkutatása és ápolása, valamint a készülő Békés megyei irodalmi topográfia munkálatainak szorgalmazása. Őszintén azt is le kell írnom, hogy az orosházi kutatónapok nem csak örömet, hanem elég sok improduktív utazgatást is jelentettek számomra. Ezeket nem tudtam kellőképpen megszokni, kihasználni. Az alatt a három esztendő alatt, amíg Orosházára (is) jártam, sikerélményem megoszlott a Battonyán elvégzett tanítás és az Orosházával kapcsolatos irodalomtörténeti kutatómunka között. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Orosházán lettem súlyosan beteg, kórházba kerültem, s három esztendő után orvosaim azt tanácsolták, hogy kérjem nyugdíjazásomat. Irodalomtörténeti érdeklődésemet - úgy hiszem - azóta sem vesztettem el. Ennek bizonyítékaként 354