Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza, 1995)

Fekete Sándor: A mezőgazdasági középfokú oktatás kialakulása és rövid története Orosházán

és közoktatási miniszter 1928-ban hivatalból áthelyezte a békéscsabai Állami Pol­gári Fiúiskola és Felső Mezőgazdasági Iskolához igazgatói beosztásba. Később az ország gazdasági iskoláinak szakmai tanfelügyelőjévé nevezték ki. „Vass minisz­ter udóda, gr. Klebelsberg Kuno már cselekedett. A szerveződő mezőgazdasági középiskolát 7 osztály helyett 8 osztályúnak tervezi,^ezen iskola felső 4 osztálya számára a tanítási anyagot a közoktatásügyi tanács által kidolgoztatta és elren­delte, hogy a kísérleti orosházi polgári iskola V-ik osztályában az 1922/23-ik tanévben már az új tananyag szerint történjék a tanítás. Ez meg is történt. Miután azonban a minősítési jog csak szóban és csak az új tanterv szerint tanított növen­dékeknek helyeztetett kilátásba, ellenben az előző, a 7 osztályos tanterv szerint oktatott Vl-ik és VII-ik osztályú tanulóknak nem, azért a Vl-ik és VII-ik osztály növendékei e tanév szeptember 16-án kimaradtak, s így a kísérleti polgári iskola Vl-ik meg a VII-ik osztálya megszűnt. " A fent említett 72.165 - 1922. VI. számú VKM rendelet alapján tehát az eddigi hét évfolyamú iskola nyolc osztályúra bővült. A rendelet mellékleteként egy jel­szavas tantervet csatoltak, és felhívták az igazgatót arra, hogy az addigi tantervek módosítására, a felső tagozat rendtartására és vizsgálati rendjére, nemkülönben végbizonyítványának kiállítására készítsen javaslatot. A tanári kar a VI-VIII. osz­tályok tanterveinek szükséges átmeneti módosításait, valamint a VIII. osztály ideiglenes tantervét sürgősen ki is dolgozta és felterjesztette a minisztériumnak, mire a 111.039/1922. VI. sz. miniszteri rendelet a kiküldött fenti tantervet csak az V. osztályban léptette életbe. Mivel a végzettek jogosítványairól még 1923-ban sem volt döntés, a község tovább küzdött egy érettségi bizonyítványt és gazdasági irányú végzettséget adó rendeletért. Többször sürgette ez ügyben a minisztériumot. A kultuszminiszter a 83.257/1923 sz. rendelettel végleges tantervet adott ki a polgári iskola felső tagozatára (V-VIII. évfolyam), és ezeket az évfolyamokat az 1924. évi 48.624. sz. rendelet már magyar királyi állami felsőmezőgazdasági iskola néven említi. A polgári fiúiskolával kapcsolatos felső tagozat tanulói részére a bizonyítványok „Orosházi Magyar Királyi Állami Felsőmezőgazdasági Iskola" címén állítandók ki. A 40.812/1925., VI. sz. VKM rendelettel kiadásra került végre a végzett tanulók jogosítványának szabályozása, amely a felsőmezőgazdasági iskolai Szervezetet és Rendtartást tartalmazta. E szerint az új, négy évfolyamú iskola minden más isko­lától függetlenül, önálló iskolafaj, a tanulókat négy közép illetőleg polgári iskolai osztály elvégzése után veszi fel. Az iskola elvégzése után a tanulók érettségi vizs­gálatot tesznek. Az írásbeli vizsgálat tárgyai: 1. magyar irodalom, 2. mennyiség­tan, 3. gazdasági üzemtan, könyvvitel és levelezés (kombinált feladat alakjában); szóbeli vizsgálat teendő: magyar nyelv- és irodalomból, Magyarország történel­méből, állattenyésztésből, talajismeret és általános növénytermesztésből, részle­tes növénytermesztésből, kert- és szőlőmívelésből. 264

Next

/
Oldalképek
Tartalom