Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

emberek; egyszóval olyan élet volt itt, mint amilyent Zola szokott lefesteni a regényeiben. Nem tudnék versenyezni vele ebben a festésben, hát nem is próbálkozom, csak azt akarom elmesélni, hogy én hogy nézhettem ki ilyen környezetben. Egyedül, elhagyva, bambán és tájékozatlanul tévelyegtem az emberek között, nem mertem leülni sehová se. Pedig egyre az járt az eszemben, hogy most már olyan vagyok mint a többiek, felszabadult mesterlegény, egyenjogú, egypajtás - mégis inasnak, alárendeltnek éreztem magam s ez nagyon szerencsétlenné tett és elszomorított. A herberg gazdája észrevette zavaromat, s megígérte, hogy segítségemre lesz. Bevezetett a társaságba, ahol legelőször is egy régi törzsvendég fogott velem kezet, aki jóindulattal közeledett felém, sőt barátjának nevezett, aztán leültetett maga mellé egy asztalhoz, ahol ő kártyázott a többiekkel. Néhány perc múlva elmeséltem neki mindent, elejétől az öt forintig, s ettől kezdve a tizenötéves legény és az ötvenéves ember bizalmasak lettek. Őszintén szólva büszke voltam a barátságára, s azt hittem, hogy most már biztosítva van a jövőm, hiszen ez az ember vett pártfogásába! Ittunk, beszélgettünk és szórakoztunk, öreg barátom amellett szenvedelmesen keverte a kártyát. Egész melléje bújtam és osztás közben egyszerre csak ezt súgta a fülembe: - Nem adnád kölcsön egy pillanatra az öt forintot? - Nagyon szívesen - válaszoltam. Gondolkozás nélkül odaadtam neki, hiszen úgyis rettegtem állandóan, hogy még el találom veszíteni a zsebemből. Most legalább biztos helyen van - állapítottam meg magamban - és nyugodtan aludni mentem, ő meg tovább kártyázott a pénzemmel. Másnap, vasárnap reggel, ígéretéhez híven, új barátom egy műhelybe vezetett. Micsoda műhely volt!... Sötét, piszkos odu, ahol a mester dolgozott a kis fiával. Mit csináljak? Jobb hiányában beszegődtem. ígérte, hogy ennem ad és szállást kapok nála. Arra már nem emlékszem, hogy mennyi bérben állapodtunk meg. Gondoltam, addig itt is maradok, míg valamelyik nagy műhelyben nem kapok állást, ahol aztán tovább tanulhatok. Másnap, hétfőn, munkába álltam. Barátom újra elkísért, s én leírhatatlanul szomorú lettem, mikor észrevettem, hogy ez az ember, akiben teljesen megbíztam, köszönés nélkül kiszökik egy ablakon és eltűnik az öt forintommal. A kis műhely bizony nyomorúságos volt, de elszántan láttam a munkához, csak nagyon boldogtalam voltam. " Az első hét végén, vasárnap szétnézett a városban, de eltévedt, amihez hozzásegítette az is, hogy mestere fia rossz irányba küldte a hazafelé tartó Miskát, „s én újra sokáig kóboroltam, míg holtra fáradtan megérkeztem a műhelybe. Félig holtan estem össze, hiszen egész nap nem ettem semmit." A kölyök meg kacagott rajta. Miskának eszébe jutott, hogy mégiscsak ő a legény, akit egy ilyen inasnak tisztelnie kell, így hát nekirontott a nála nagyobb és erősebb inasnak, hogy elégté85