Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

„Majszter uram és az öreg János egyszer összevesztek. Az öreg felmondott és elment, ami nagyon fájt nekem, hiszen ő állandóan jószívvel volt hozzám. Nem jött másik legény a helyébe, és gyalupadját az egész műhely általános irigykedésére - magam sem tudom hogyan - én örököltem. Akkor fejeztem be első igazi munkámat, egy szép politúros szekrényt. Azt hiszem, asztalosművészetemnek ez volt egyetlen befejezett és önálló eredménye, mert soha többet nem jutottam ilyen megbízatáshoz." Az inaskodása második felében bekövetkezett változás érezhető az Emlékeimben is: megszűnik a panasz a kisinas kiszolgáltatott sorsa miatt, bár az asztalossors sokszor elkeseríti még. Viszont újabb keserű élmények következnek, amelyek foglalkozása miatti deklasszálódásával jártak, s amelyekre előbb-utóbb rá kellett ébrednie a kamasszá váló Miskának. Az egyik éppen Bartóky Ilonkához fűződik. Még abból az időből ismerte, amikor Reök bácsinál lakván Vidovszkyéknál töltötte napjait. Itt volt játszópajtása, s Miska „szívébe zárta" a „bájos, kedves kis lányt". Házuk közel Reökékhez, a mai színházzal átellenben volt. Apja tehetős vas- és fűszerkereskedő, több száz hold saját birtokkal, kétezer hold bérlettel, így a város gazdag polgárai közé tartoztak. Mindez természetessé tette, hogy Vidovszkyékkal tartottak kapcsolatot, s hogy Ilonka együtt játszott a Vidovszky fiúkkal és Reök ügyvéd nevelt fiával, akivel éppen egyidős volt. Inaskodása idején a házuk előtt járt el vasárnaponként Vidovszkyékhoz, s ott többször láthatta titkos imádottját, aki „.. .nem is sejtette a vonzódást, ami hozzá fűzött." Sőt hamarosan ráébredhetett, miért „nem akarta soha észrevenni lángoló érzelmeimet." Tizenhárom évesek múltak mindketten. Miska kamasz fiúvá, Ilonka serdülő lánnyá vált, elég nagy már ahhoz, hogy felfogja társadalmi helyzetét, s másokkal is éreztesse. így történt ez Munkácsyval is: „Tél vége felé majszter uram nagy csomó sárga okker-festékkel állított be a műhelybe és két márványlapra volt szükség, hogy ez egészet összekeverjük. Mikor a munka megkezdődött, újra iszonyat fogott el, mert tudtam, hogy az új inassal ketten végezzük el az egészet. Langit akkor bízták meg éppen a Köröshíd festésével, amely a városon keresztül folyó vizet ívelte át. Mártíromságom újra megkezdődött: festéket kevertem. Az első szép tavaszi napon megindult a festés és a négy inasra bízták. Csak azért említem meg ezt a dolgot, mert olyasvalami történt ezalatt, ami most is, sok hosszú év után, fájdalmas emléket hagyott szívemben. Négy inas felkapta az ecseteket és a festékes vödröket, s megindult a munkára. Mezítelen lábbal, kalap nélkül, csupasz karral, az ing ujját vállig felgyűrve, a gatyászárat is, ami olyan, mint valami bő vászonalsónadrág, felhúztuk a tisztesség megengedett határáig. Egyszóval a lábunk szára és a comb is mezítelenül 72