Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

AZ OREGINAS [1856-1858] Nagyot lélegezhetett Munkácsy, amikor átadta „hivatalát" az új kisinasnak. Megmutatta, hogy kell festéket törni, tüzet csiholni s mindent, ami a kisinas létével összefüggött, amit rettenetesen unt már. Végre „igazi asztalos" lehetett: „Ha naphosszat dolgozhattam, valóságos emberfölötti boldogságban éltem és szívvellélekkel végeztem a munkámat. Kedvem szerint ugyan, legeslegjobb lett volna festegetni, de ez már túlságosan sok lett volna a gyönyörűségből." Abban az időben ugyanis szokás volt a parasztbútorok festése, márpedig Lang műhelyében ilyenek készültek többségében, fényezett bútorra alig akadt rendelő. Bútort általában kiházasításkor készítettek, hozzátartozott a hozományhoz épp úgy, mint a vég vásznak, párnák, dunnák s egyéb szükséges holmik. A bútorfestést legtöbbször a mester tartotta meg magának, „művész"-hajlámáit már bemutatásakor ecseteltük. Úgy látszik azonban, hogy Miska tehetsége már a bútorfestésnél is megmutatkozott, s gyakran vette át ezt a szerepet mesterétől. Fél évszázaddal később, a század első évtizedében egykori inastársa, Uhrin János mesélte unokájának Munkácsyról: Lieb Miska - mert mindig megjegyezte, hogy akkor még nem Munkácsynak hívták - nagyon szépen tudott bútort festeni, meglátszott, melyiket festette ő. Ezért „különleges helyzetben" volt a műhelyben. Gyakran nem asztalosmunkát végzett, mint a többiek, hanem bútorokat festett. Ő is - Uhrin János - Miskától tanulta a bútorok festését, s erre mindig büszke is volt. Másik forrásunk a már egyszer idézett Vidovszky feljegyzése: „Miska nagy örömmel készítette az ily dolgokat [bútorfestést - C. I.], oly ügyes kivitelt produkált, hogy a publikum, ha rendelést tett, kikötötte, hogy a festést a kisinas végezze. Ez később Lánginak talán hiúságát sérté is és a legények irigylését vonta maga után..." Munkácsy asztalosságának egy-egy emlékét őrzi a Magyar Néprajzi Múzeum és a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum. Két azonos tulipános láda. A felirat szerint 1857-ben készült, s tulajdonosa Pálinkás Ilka volt. A zöld alapszínű ládán fehér, kék, piros, sárga virágokból font biedermeyer ízlésű füzérek, koszorúk, csokrok találhatók. A ládát Bartóky Lászlóné ajándékozta 1885-ben a Néprajzi Múzeumnak, így hitelességében nem kételkedhetünk. Mindezt azért bocsátom előre, mert Munkácsy különös ellenszenvvel viseltetett a tulipánosláda-festés emlegetése iránt. Amikor 1882-ben egy gyulai tulipános ládáról kérdezik, amelyet a hagyomány szerint ő festett, tagadólag válaszol: „Tulipános ládát én sohasem festettem, mert 70