Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

Elmeséltem, hogy mi történt. Nagybátyám rendkívüli módon felháborodott és az üzletre verést kaptam ráadásnak... Azóta is sokat gondolok az evőeszközre..." Az inastársak irigykedésének nemcsak Vidovszkyék barátsága volt az oka. Lang György két inasa iskolába járt vasárnap, Miska helyette Vidovszkyéknál ette a jó falatokat. Neki nem kellett iskolába járni: vagy mert már túl volt a vasárnapi iskola követelményein, vagy mert mint katolikust nem kötelezhették az evangélikus iskola látogatására. Hát lehetett nem irigyelni? Meg a mester is „kivételezett" vele. Reök szerződésben kötötte ki, milyen munkákat nem végezhet Miska. „A bácsi azt akarta, hogy valamivel elnézőbben bánjanak velem, mint a többi inassal, s csak műhelymunkát végezzek, mert komoly, derék mesterembert akart belőlem nevelni, amihez Langi uram tanítása csak az előzetes iskola. Még fiatalnak tartott ahhoz, hogy idegen, nagy városba kerüljek. Langi uram azonban - úgy látszik - elfelejtette a kikötéseket, csak egyet tartott észben, hogy nekem nem muszáj a városból vizet hordani. Mert a házban nem volt ivóvíz és messzire kellett menni érte. Egész Csabán csak három vagy négy kút volt és a legtöbb család a Körösből merítette a vizet. Ez a foglalkozás azonban egy cseppet se lett volna lealázóbb és kellemetlenebb azoknál, amelyeket a műhelymunkán kívül végeztem. Sajnos, a szerződésbe szóról szóra be volt írva, hogy vizet hordanom nem szabad, pedig ez nem is esett volna nehezemre, sőt örömöt szerzett volna. A kútnál találkozott az egész város ifjúsága, s változatos kerülő utakon lehetett oda szórakozva elsétálni. Ha sokáig tartott a vízhordás, mindig előállhattam volna a kifogással, hogy a várakozástól nem lehetett mindjárt a kúthoz férni. Ez bizony sokszor így is volt. De a várakozás nem volt unalmas, különösen jó időben nem. Egyébként a vízhordástól eltekintve, minden, de mindennemű munkát végeztem. Bútorokkal megrakott talicskát toltam és a fejem tetején nehéz asztalokat cipeltem, amelyek majd agyon nyomtak, télen és nyáron át, sárban és porban, harminc fokos hidegben és harminc fokos melegben egyaránt. De főként festéket törtem irgalmatlanul, mert sok festék kellett az utcaajtók és ablakok festéséhez, meg a templomudvaron korhadó fakeresztek bemázolásához. Amit legjobban szerettem volna: az asztalosmunkát, ahhoz alig jutottam. Valóságos ünnepnap volt, ha megengedték, hogy a legegyszerűbb parasztbútort elkészítsem. Gyalultam a deszkákat és a fehér deszkák úgy csábítottak! Nem tudtam ellenállni a kísértésnek és telerajzoltam a deszkákat különböző alakokkal, de gyorsan le is gyalultam mindent. Hányszor hajoltam boldogan a deszkák fölé és hányszor próbálkoztam szenvedelmesen ilyen haszontalan kísérletezéssel, mert a durva ács-ceruza nem akart kellően engedelmeskedni! Rajzolgatás közben mindent elfelejtettem, nem láttam és nem hallottam semmit, álmodozásomban egyszerre csak a majsz61