Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

Később még szemléletesebben mutatja be mesterét, akinek beképzeltségét talán a frissen kapott céhmesteri megbízatása is fokozta. Nagy hatalom volt ez abban az időben: személye sérthetetlen volt, aki a céhmestert megsérti, a céhet sérti meg, s a céhgyűlés keményen büntette. „Langi uram alig nyúlt gyaluhoz - írja Munkácsy -. Azt hitte, hogy ő művész, akinek csak díszíteni szabad, s legnagyobb önmegelégedésre festette ki a parasztbútorokat változatos virágokkal és cifraságokkal. Büszkén hordta bútorait a vásárokra és mindig jó áron adott túl rajtuk. Nemcsak fabútorokat tervezgetett, hanem kálváriákat is, meg bádog Krisztus-szobrokat, amelyeket aztán kiszínezett. Nálunk mindenfelé szembeötlik a hatalmas fakeresztre kifeszített Krisztusszobor, ilyeneket készített Langi uram. Olyan büszke volt a munkájára, hogy ha hallott volna Memling-ről, annál is különbnek tartotta volna magát. - Én is csodáltam művészetét, s ha most meggondolom, nem minden ok nélkül. " Ez mind, ami jót írhatott mesteréről Munkácsy, s ezt sem kevés iróniával. A többi mind lesújtó vélemény. Mert mesterségbeli tudása mellett hirtelen haragú, kegyetlenségig szigorú ember volt. Már a külseje sem valami biztató: „Az arcát... habár a teliholdhoz hasonló ábrázatok általában nem ellenszenvesek, mégsem lehet elfelejteni. Két apró, szürke szem villog a szemöldöke alól, mely úgy néz ki, mintha moly rágta volna össze és a bőre csupa himlőhelyes. A szakállát egyszer egy héten - vasárnap - borotválja, a vöröses bajusz rövidre nyírott és a szája... Oh a szája..." S az ellenszenves külső hasonló belsőt takart. Zsugoriságáról, kegyetlenségéről lesz még alkalmunk meggyőződni. A ház, ahol Munkácsy három és fél évet eltöltött, nem volt messze Reök lakásától. A főtértől vezet ki az a hosszú főút - sarkán a nagy vendéglő vei -, amelynek első keresztutcájában áll Lang uram háza. „A ház, ahol megálltunk, csak abban különbözött a többi parasztháztól, hogy tisztább volt. Az utcára néző két ablak nagyobb volt a rendesnél és a zsalugáter zöldre volt festve. Ahogy beléptünk az udvarra: fűrészelés, gyalulás, ácsolás és kopácsolás zaja fogadott, ami belevegyült a legények fütyülésébe és hangos nótázásába. Jókedvűnek látszott ott mindenki. Az udvaron köröskörül, a falnak támasztva deszkák sorakoztak, a földön farakások tornyosodtak, és frissen festett bútordarabok száradtak a napsugárban. Hosszú folyosó vezetett a műhelybe, mely tömve volt régi, javításra váró bútorokkal és festett ládákkal. Odébb bádogból való Krisztusszobor állott, két keresztbe rakott gerendán, még festetlenül, Langi mester ecsetjére várva... Különösen a Krisztus-szobor tetszett nekem, amely egyre fokozta képzelődésemet és meghatározatlan sejtéseket ébresztett fel bennem, amelyek elvarázsoltak az udvar szűk szögletéből, ki a nagyvilágba... Áhítattal bámultam a Krisztust 53