Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

és a Poros út című képének egy változata is. Utóbbiban hajlandók vagyunk az egykori Reök-birtok környékét felfedezni. A baloldali tanyák és a jobb oldal magas partszakasza nagyon egyezik a birtok fekvésével. De aligha tévedtünk, ha a Falu hősével kapcsolatos előkészületek más, ismert eredményeit is csabainak tekintjük: a két háttértanulmányt s a főhősről készült ceruzarajzot. A modellekről fényképek maradtak fenn. 1874-ben utoljára festett Munkácsy Csabán. A körülmények úgy alakulnak, hogy ezután csak ritkán látogat haza, s néhány napra - valóban csak látogatóban. A festéshez nem lesz ideje. A Gerendáson és Csabán alkotott képek azonban becses emlékei Munkácsy itt töltött időszakának; az itt szerzett élmények sokáig ihlető forrásai voltak képzeletének s az ebből származó festmények pályája felfelé ívelő szakaszában a legjelentősebbek közé tartoznak. A látogatás élménye sokáig szerepel még Munkácsy leveleiben. 1877-ben Vidovszkyéknak küld egy „rég ígért arckép"-et. „Szerettem volna egy kicsit átfesteni a fejet és az egész képet - írja Vidovszky Jánosnak -, de alig tehettem volna a hasonlatosság kockáztatása nélkül, így még legalább annyi hasonlatosság van benne, hogy emlékeztet a mindnyájunk előtt oly drága eredetire, s engem különösen emlékeztet azon időkre, midőn oly szíves fogadtatásban részesültem kedves családjuk körében, amit soha sem felejtek el... Hát kegyetek hogy vannak Csabán? Meg lehetne ott az ember jól, csak nyáron az a tenger por, vagyis az a portenger, télen meg a feneketlen sár ne volna. Nőm nem nyelte még mai napig sem a csabai port, s gyakran szememre hányja. Legyen szíves, kedves Vidovszky úr, Károlynak, Lászlónak és Ferkónak alkalmilag üdvözletemet átadni. Baráti üdvözlettel, őszinte tisztelője Munkácsy M." Vidovszky ék megörültek a képnek, mert 1877 márciusában így ír Munkácsy Reöknek: „Örülök, hogy némi örömöt okozott neki. Mindig igen kedvesen emlékezem a Vidovszky családra. Milyen kedélyesen elrajzolgattunk Ferkóval a nagy négy szegletes asztal mellett. Aztán este hozták az almát a speizból. Ej de jól ízlett. - Hát mindennek vége, pedig kérdés, hogy nem az-é az igazi boldogság, mikor az ember olyan kicsiny helyen megvan és olyan jól érzi magát..." 1875 januárjában is gyermekkori emlékeit idézi: „Kántálnak-e még a tót gyerekek Csabán?... Régi idők, mikor jártunk ablaktól ablakhoz, úgy van-e még mindaz, vagy elmosta már azt is a civilisatio árja?" 187