Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

kétszer, persze átallkodva és bizony nem kunyorálgatva, hanem mint olyan ember, aki nem annyira pénzért, mint jóakaratból kész szolgálni a hazát - no hát a folyamodásnak nem lett sikere; baj, ha lett volna, mert aligha meg nem bántam volna, de hogy nem volt, magamban megrestelltem, s oly ellenszenvet keltett bennem minden hasonló célzat ellen, hogy nem tennék ily irányban több lépést nem tudom miért is. De különösen itt gazdálkodva, Pesten semmivel se bírván, annak se láttam lehetőségét, hogy a pesti életbe magamat beleélve az egyletek terén, a városnál foglalhassak el működésítést. No publikumnak meg nem vagyok való és pflasterriternek (flaszterlovagnak - CL) - nincs az a főváros a világon, inkább pusztán vagy akar hol munkával. Ezek szerint és után megelégedve a 4. évi kalandozással végre határozottan kinyilatkoztattam, hogy az eddigiekkel dosztig jóllakván, most már csakugyan a tanyára költözünk. Nénéd ezt most se szereti, most is jobban szeretne akárhova városba, most már a birtok eladásában is beleegyeznék, de késő, én többé nem tágítok, hanem az erdőt parkírozom, az elhanyagolt gyümölcsöst helyrehozom, az udvaron faparciákat ültetek és - lakházat építek, s mindennek nagyjából jövő augusztusig készen kell lenni, hogy a had az iskola év végeztével a készre jöhessen. Ebből láthatod, hogy én most tervekkel vagyok tele s annál nyugtalanabb, mert novemberig a kerthez nem nyúlhattam, a napszámos drága volt, tehát munkához nem láthattam. Eszerint sok mással felsóhajthatnék a költővel: Fenncsapongás, fennremény, képek, vágyak, érzemény, ifjúságom hajnalán, ti - szép álmok valátok." E rezignált életfilozófia mögött keserű élettapasztalat húzódik. Húsz évet várt, hogy az önkényuralom bukásával folytassa a reformkori eszmék valóraváltását, de a kiegyezéskori Magyarország nem fogadta be. Feladja harcát, lemond ifjúkori elképzeléseiről, melyet a pusztába elvonulva dédelgetett, s félrehúzódik ismét birtokára, hogy annak fejlesztésében élje ki soha nem lankadó tenniakarását. Eddig is ide menekült Pestről, a megyeri birtokra. Alig költözött fel családjával a fővárosba, már visszajött a tanyára: „A legdiákosabb életet élem, a leghiányosabb ellátással, ami azonban nem akadályoz meg abban, hogy magam jól érezzem. Vadászok, lovagolok, olvasok, írok, hegedülök stb."-írja Munkácsynak. Egy év múlva, 1871 őszén ugyanígy a magányt tartja mentsvárának: „Hát én magamban... többnyire itt vagyok gazdálkodva, különben pedig élve abban a lelki világban, melyet hosszú magányban jobban szeretek, mint a válogatlan embereket." Talán ez a magánosság vitte bizalmas közelségbe Munkácsyhoz, akinek elmondhatta mindazt, amit el kell mondani, hogy a nyomasztó gondolatok eltűnjenek: „Már te is emberszámot teszesz, te se vagy már futó, beillesz barátnak, nem csak jófiúnak. Jó barát pedig ritka és megbecsülhetetlen" - írja 1873-ban. 179