Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

Levelei is tükrözhetik a változás, a megnyugvás hangulatát, mert augusztus elsején Reök megnyugvással veszi tudomásul unokaöccse magatartását: „... Leveleid tanúskodnak és megnyugtatnak arról, hogy éberen, öntudatosan haladsz, tévútra nem jutsz... - írja válaszában, s nem mulasztja el, hogy egy általános emberi magatartásra ne hívja fel Munkácsy figyelmét - Mindenkinek eleget tenni, főleg úttörőnek, ritka embernek adatik. Minden különböző szempontból tekintetik s ítéltetik meg. Aki minden bírálatra összerezzen vagy senkire se hallgat, rendesen - egyaránt hibázik. Meghallgatni az ellennézetet, afelett komolyan gondolkodni és cselekedni a megfontolás végeredménye szerint, ez az, ami rendesen célhoz vezet." (Ki ne ismerne rá ebben a gondolatmenetben és szerkesztési formában Kölcsey Parainezisére!) Hogy Reök előtt az egyéni érvényesülés mögött mindig társadalmi, közösségi célok is lebegtek, a következőkkel bizonyíthatjuk. 1871-ben Munkácsyt Weimarba hívják tanárnak. Huszonhét éves - igen nagy megtiszteltetés! Reök azt reméli, hogy ezzel Munkácsy egy új irányzat megteremtője lehet, egy „új iskolaárnyalat" alapjait vetheti meg. „S ez fontos önmagában is, ránk nézve kétszeresen fontos, azért, mert aki ezen árnyalat megalapítója lehet, magyar művész." Különös felelősség olyan helyet betölteni, „melyen hivatva van adományát s tanulmányait a legfiatalabb nemzedékbe bele csepegtetni... kívánok hozzá lelki testi egészséget, hogy az azzal járó feladatnak a művészet javára, hazád díszére megfelelhess; hazádra mondom, mert nincs benne kétségem, hogy noha idegen földön van működésed tere, azért szíved mindig mindenkor e hányatott szegény hazáé marad." Ezzel elérkeztünk a levelek legfőbb témájához, a haza szolgálatához. Reök politikai felfogásáról Erdélyihez írt levele alapján említettük, hogy 48ban elhatárolta magát a radikálisoktól, de a 48-as eszmék hű támogatója volt. Munkácsyhoz írt leveleiből közelebbről is megismerhetjük álláspontját. Amikor 1866-ban megnyílik a kiegyezést előkészítő országgyűlés, a királyi leiratról így vélekedik: „A leirat nem oly merev, mint előde, de nem kielégítő." Amikor 1873-ban, a Deák-párti kormányzás csődje után nagy átalakulás indult meg a pártok között, így számol be róla: „... nálunk is nagy dolgok vannak folyamatban, a pártok új alakulásra készülnek, mert az egészségtelen állapot, mely 67 óta húzódik, tovább nem tartható. Meglássuk, a vajúdásnak mi eredménye lesz, hogy lesz, az igen valószínű. Megelégedéssel mondom, hogy az ellenzéktől nevezetes férfiak váltak el Giczy Kálmán vezérlete alatt, és - az én álláspontomat foglalták el, mellyel, nyíltan legalább, talán az országban eddigilé egyedül voltam." Reök tehát Tisza ellenzékben lévő balközép pártjából a Deák-párttal való kiegyezésre hajló Ghyczy Kálmán elveit vallja, s ez már eléggé eltér az egykori negyvennyolcas magatartástól. 172