Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

s felcsókolja a zöld gyep harmatját. Ilyenkor megállok a puszták közepén, s eszembejut Petőfi az Alföld című költeményének ezen verse: Lenn az Alföld tengersík vidékin Ott vagyok honn, ott az én világom; Börtönéből szabadult sas lelkem, Ha a rónák végtelenjét látom. Felrepülök ekkor gondolatban... Túl a földön, felhők közelébe, S mosolyogva néz rám a Dunától a Tiszáig nyúló róna képe S ezt oly igazán érzem, hatása oly annyira átjárja lelkem minden rétegét, hogy az mintegy magasra emelkedve diadalittasan néz le a közel múltra, melynek ugyan azért vetettem alája magam, hogy lelkem nemesbítse, de a céljától eltérve, inkább elnyomni igyekezett. Most tehát, pajtás, én is oly lelkesedéssel írhatok, mint te írtál, midőn engem a nyomorúságban Schiller költeményével akartál vigasztalni, mondván, hogy gondoljak azoknak isteni szavaira és könnyebben fog csúszni Keizler marcija... Úgy látszik, nagyon egyforma nótát fúj nekünk a gondviselés, te is csak akkor érzed jól magad, ha nem érinted a leplet, mely jövődet takarja, hanem csak úgy bekötött szemmel engeded magadat múzsád által vezettetni, csak arra nézvén, hogy jelenedet használd és élvezd. Már hiszen igaz, hogy nekem is magyar szabó varrta a sorsomat, mégpedig oly szűkre, mintha csak díszmagyar nadrágot akart volna belőle szabni, amiben sokat feszelegni nemigen lehet, mert kiszakad. " A gondtalan fecsegés, mely néha költői eszközökkel is megpróbálkozik, Munkácsy felszabadult lelkivilágáról tanúskodik. Bőven ontja magából a szót, bizonyítván, hogy nincs más gondja. Jólesik neki gondtalanul élni ott, ahová nyomasztó kétségbeesés, keserű gyermekkor emlékei kötötték eddig. De nemcsak mindennapjait élvezi, távolabbi terveit is megírja barátjának: „Mindazonáltal én legközelebbi indulásomat Berlinbe vagy Münchenbe akarom intézni, s ez okból festek itthon is egyre-másra, hogy pénzre szert tehessek. Talán a környéken akad is, aki magát lefestetné, ez a keresetmód volna a legjobb, de nem merek rá számítani, hanem csak úgy Isten nevibe dolgozom. Éppen most van készen egy genreképem, a kedvesét váró leány fonás mellett, estvéli világításnál, életnagyságú, térden aluli egyes alak. Ez, amint mondom, kész, most nem tudom, mit csináljak vele, felküldjem-e a kiállításra, vagy itt próbáljak vele szerencsét? Kijátszani (kisorsolni - CL) akarnám. Most megint hozzá fogok két nagyobb képnek, melyeknek egyike fogja ábrázolni munka után a nyomtatókat, a másik pedig egy alföldi árvizet a menekültekkel. Én, mint mondom, Berlinbe szándéko137