A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)
Szilágyi Miklós: Domonkos János és a „Békésvármegyei Múzeum története”
Domonkos János és a „Békésvármegyei Múzeum története szakértő, sok kézigránátot, a hadviselő nemzetek mindenikétől egy-egyet, jelző-tüzeket, világító-röppentyűket, egy repülőgépről ledobni szokott bombát, egy német vas-sisakot, villanyáramos drót-sövény vágó-ollót sok töltényt ajándékozott a múzeumnak, de mivel ezek legtöbbje ekrazittal volt megtöltve, s bár a gyutacsok ki voltak belőlök szedve: a múzeum őr nem merte megtartani, hanem az akkor itt állomásozó népfölkelői század parancsnokának átadta. Csupán a repülő-bombát tartotta meg, mert abból az ekrazit ki volt szedve. Nyáron ez évben is nyitotta az őr a muzeumot, és szokás szerint magyarázta tárgyait. 1917-ben még az történt, hogy a múzeum szolgája Pántye János, becsületes oláhember, ki nevét Petőfi-re változtatta, a havi fizetését, melyet csak nyáron kapott, keveselte és 1898-től hűséggel betöltött - mint ő mondta - hivatalát ott hagyta. Ez időtől kezdve maga a múzeum őr törölgette az üvegszekrényeket és tárgyakat, csak 1 hónaponkint seprette ki napszámos-aszszonynyal. Nem volt t.i. fedezet rá, de, ha volt volna is, nem merte az őr a magános takarítást senkire sem bízni. 1918-ban bár szolga nem volt s a takarítás a Múzeumban a minimális szükségletre szorítkozott, egész nyaratszaka nyitva volt. A múzeum őr egy maga vigyázott a tárgyakra is és magyarázott is. Isten olyan egészséggel áldotta meg, hogy órák hosszáig le sem ült, hanem folyton járt-kelt és mutogatott meg tanított, oktatott. Ez évben a Mansardtető alatt egy gerenda megrohadt és a nagyterem nyugati oldalának közepe emiatt esővizet kapott és úgy megnedvesedett, hogy a párkány körül-belül 12 lábnyi hosszúságban le akart szakadni. Dobay Ferencz úgy a tetőt, mint a párkányt megjavíttatta és a rossz gerenda helyett újat építtetett be. Ez építkezés költsége már 900 koránt tett. Honnét vette rá Dobay a pénzt? Titok az őr előtt. 1919 - gyász esztendő. Egyetlen egyszer volt nyitva benne a Múzeum, t.i. Húsvét első napján. 43 Azután jöttek a kedves bocskoros oláhok, rongyosan, mezit-láb, alsónadrágban, ezek előtt nem lehetett semmit nyiltan tartani, egyszerűen ellopták. Csodálatos véletlen, hogy a Múzeumot sem föl nem nyittatták, sem be nem törték. A prefektus, Márkus Mihály, gyulai születésű ügyvéd, bizonyosan adott ki titkokban tilalmat a csorda-vezetőknek, hogy a Múzeumot ne bántsák. Lehet, hogy Domonkos iránti tiszteletből is tette a tilalmat, mert ez az apjával, Márkus János gör. kel. tanítóval, jó barátságban élt, t.i. együtt dinnyészkedtek nyáron vagy 25 évig. Szorongó szívvel vizsgálgattam naponkint, ha nem hatoltak-e be, de hát nem tették. A város kapitányi hivatalának főnöke, Miskucza Illés, tanítványa volt az elemi iskola 3-ik osztályában Domonkosnak. Ez egyszer czélzott arra, mikor az utczán találkozott vele, hogy nem félti-e az ócska cserepeket - így mondta, nem ejtette ki a Múzeum nevet - s mikor azt válaszolta neki, nem lehet azokban kávét szervírozni, nevetve ment tovább. Ez a két körülmény mentette meg bizonyosan a Múzeumot a kifosztástól. Tehát itt is az őr személye volt a villámhárító. - Az nem igaz, hogy Kohnt felszólította volna Márkus arra, miszerint jelenjen meg Nagyszebenben referálni a Múzeumról; nem igaz azért, mert Márkus tudta azt, hogy nem az alelnöke a volt Közművelődési Egyesületnek, ha43 Domonkos - érthetően - elhallgatta, hoy a proletárdiktatúra idején beadvánnyal fordult a városi direktóriumhoz, javasolván, hogy a város vegye át a gazdátlan múzeumot. L. erről: Szilágyi Miklós: A gyulai vár múzeummá alakításának terve 1919-ben. Békési Élet, 1976/3. sz. 82-85. 1. 433
