A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)
Szilágyi Miklós: Domonkos János és a „Békésvármegyei Múzeum története”
Szilágyi Miklós A „Közművelődési Egyesület" vidéki tagjai nem kapva semmi ellenértéket tagsági díjaikért, zúgolódtak, a fizetést beszüntették. Az őr kérve kérte a titkárt, hogy hívasson össze választmányi- vagy közgyűlést, hogy azon tárgyalják meg a 17-ik évfolyamnál megakadt Értesítő folytatását s ha mást nem közlünk benne, mint a Laposhalom ásatásának történetét és tárgyainak rajzban is bemutatott leírását: akkor már egy kötetre való anyag mehet nyomtatás alá. A válasz azonban mindig az volt, hogy „nem lehet". Az őr munkássága megbéníttatott, munka-társ nem kerestetett, a netalán dolgozni kész új erőket nem szólította fel senki. A megyétől évenkint folyósított összeg az amortizációs kölcsön törlesztésére fordíttatott. Az egyleti tagoktól csippel-csuppal befizetett összegecskékből, meg a vallás és közoktatás ügyi kormánytól úgy 3-4 évben egyszer nyert pár száz koronából a könyvtár részére szakfolyóiratokat szerzett az őr; ezek voltak: az Archaeologiai Értesítő, a Numizmatikai Közlöny, az Ethnographia és Értesítője, a Természettudományi Közlöny. A szolga fizetése és az őrnek a nyitási napokon járó tiszteletdíja, némelyik évben a Múzeum épület javítása, meszeltetése, a termek kisuroltatása szintén az állami segélyből fedeztetett. Sokszor nem maradt az őr tiszteletdíjára és a szolga fizetésére, ilyenkor Dobay Ferencz előlegezte a szükséges összeget, a jövő évi bevétel terhére. Tudom azonban, hogy sokszor elfedte a leszámolásnál a Közművelődési Egyesület pénztárából visszavenni az előlegeket. Önzetlensége és nagylelkű pártfogása abban is nyilvánult, hogy az előfizetésből évenkint összekerült folyóiratokat, melyek füzetekben jöttek a Múzeum birtokába, továbbá azokat a folyóiratokat, melyeket a Vasvármegyei Régész Egyesület, a Kárpát Egyesület, a Délmagyarországi Közművelődési Egyesület, a Bács-bodrog megyei Egyesület ajándékképpen juttattak a Múzeumnak, évről-vére beköttette könyvkötő műhelyében; a Múzeum részére készült üvegszekrények árait azonnal fizette. Szóval, az őr volt a Múzeum gyarapítója, fejlesztője, a pénztáros a föntartója, az egyik a test, a másik a lélek gondozója. Az őr mindennapi és iparos-iskolai tanító lévén nem ért rá szaktudományt, értve egyetemes szaktudományt más forrásból meríteni, mint a fönnebb említett folyóiratokból, azért 1903 telén a Karácsonyi szünidőben meglátogatta a Nemzeti Múzeumot és a Szekszárdi Múzeumot. Ezen tanulmány útjára kapott dr. Lukács Györgytől az 1899-ik évi állami segélyből a laposhalmi ásatásra föl nem használt maradvány összegből 30 forintot. Az 1905-ik évben, mikor Dr. Lukács György a békésvármegyei főispánságból „Darabont minister" lett a vallás és közoktatásügyi ministériumban, kétszer is tett a múzeum őr fölterjesztést hozzá a Múzeum érdekében, de hát még választ sem kapott. Pedig ő volt az az utolsó főispán, aki a Múzeum sorsát tökéletesen ismerte, és akkor, mert a hatalom a kezében volt, első rangú intézetté emelhette volna. Le veszem azonban a kalapot előtte mégis, mert létesítette a 10 tanerős állami elemi iskolát Gyulán az oláh-város szegletén, hogy az Oláh-iskolát háttérbe szorítsa. A felekezetek azonban mindent elkövetnek, hogy onnan a tanulókat elhalászszák. 1907-ben már az akkori főispán, a csabai születésű Fábri Sándor tudva, látva a Közművelődési Egyesület haldokló állapotát, illetve végelgyengülésben történt kimúlását, elnök hiányában és az 1901-ben választott alelnök halála után, mint egyik legidősebb választmányi tag egy szükségszerű közgyűlést hívott össze, a Gyulán még élő tagokat értesítve arról. Szándéka volt az egyesület feloszlását kimondó határozat kierőszakolása, ez azonban nem sikerült, mert a gyűlésen megjelent 8-10 tag gazda nélkül - habár 424
