A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)
Szilágyi Miklós: Domonkos János és a „Békésvármegyei Múzeum története”
Domonkos János és a „Békésvármegyei Múzeum története" alkalmas volt a bicziklizésre, ráült a bicziklijére és míg kollegái reggeliztek, ebédeltek vagy délután a kaszinóban szórakoztak, végig száguldozta a határt és zsákraszedve a sok ócska cserepet, csont-darabokat, dicsekedve hozta a múzeumba. (Egyik viczczes, pardon! élezés kollegája el is nevezte: „Ócska cserepésznek", amennyiben akkor még minden valamire való ember foglalkozása után az „ész" képzőt szerette bigyeszteni. így lett a papból, lelkész; törénet-tudósból. történész; a földmívesből: földész; a kritikusból: műítész; a szőllő ismerőből, tenyésztőből: szőlész; a szülésnél segédkező orvosnak: szülész; a bábának: szülésznő stb.) 1898-tól kezdve tehát részint a közönség ajándékozása, részt a múzeumőr gyűjtése folytán annyira megszaporodtak a tárgyak, hogy az asztalokon alig fértek. Hampel József, a Nemzeti Múzeum őre, a Múzeumok és Könyvtárak országos főfelügyelője, látva a sok értékes tárgyat, kijelentette, hogy a múzeum csak úgy számíthat a vallás és közoktatás ügyi ministerium által a Főfelügyelő s éhez juttatott állami pénzből állami segélyezésre, ha a tárgyak számára elzárható üvegszekrényeket készíttet a Közművelődési Egyesület és az őr ezekbe helyezi azokat. Ekkor kezdődött a múzeumőr kálvária járása. A Közművelődési Egyesület elnöke a főispán lévén, ennél kopogtatott az őr, majd mikor attól ígéretnél egyebet nem nyert, az alispánhoz fordult, mint alelnökhöz, ez csabai születésű ember lévén, a gyulai érdekeket szándékosan mellőzte; az egyesület titkára az általa és a főispán által tervezett Nyilvános Könyvtár számára foglalt le minden pénzt, minden jövedelmet. Mégis, mikor maga is meggyőződött az akkori állapot tarthatatlanságán, beleegyezett abba, hogy évenkint egy, legföllebb két üvegszekrényt készíttessen az őr. A készíttetett két szekrénybe azonban nagyon kevés tárgy kerülhetett, mert elsősorban a szabad levegőn korhadásnak indult Mammuth-csontokat és a földben elmeszesedett Mammuth agyarokat, fogakat kellett - nehogy szétmálljanak - azokba berakni és sürgősen impregnálni. Az impregnálás az őr találmánya volt, ő t.i. hogy a csontok szine meg ne változzék, a barnábbakat „kopál-lakkal" a világosabb színűeket „Damál-lakkal" vonta be. A lakk vékony, de átlátszó rétege megóvja a csontot a nedves levegő behatolásától a csont pórusaiba, és ezáltal megvédi a szujosodástól és a szétmállástól, míg a csontok színét és formáját nem formálja át, csakhogy éppen fényessé teszi azokat. Az egyéb tárgyak, különösen a bronz-ból valók, nehogy a látogatók kezeihez ragadjanak, egyelőre az író-asztal fiókokba zárattak, és csak az 1903-ik évben készült szekrénybe lehetett azokat elhelyezni. Gondolható, hogy az így évről-évre készíthető 1 vagy 2 szekrénybe a szakszerűen vagy korszerint rendezett tárgyak helyöket gyakran változtatták, nem maradtak tehát azokban a szekrényekben vagy azokon az asztalokon, amelyekben az 1898-ik évben készített leltár vagy inkább elhelyezési naplóba beírattak. (NB. A múzeum-őr nem gondolta akkor azt, hogy ez az ide-oda való elhelyezés az ő becsmérlésére, kárhoztatására fog alapul szolgálni.) 26 Ez a megjegyzés semmiképp sem jogos: Domonkost azért marasztalták el 1921-ben - amikor a múzeum a város kezelésébe került - mert nem tudott a múzeum gyűjteményéről leltár szerint számot adni (v.o.: Implom /.: i.m. 38-40. 1.). A keserű kifakadások fogalmazásakor (1921/22 telén) azonban még erősen munkált benne a sértett önérzet. 413
