A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)

Balzovich László. Gyula városának és lakóinak jogi helyzete a középkorban

Blazovich László ta, majd 1552-től 1566-ig - amikor a város és vár elfoglalásával megkezdődött a török korszak Gyulán - I. Ferdinánd király kezére jutván a király lett tulajdonosa.

4 A városok középkori történetük során mindig uruktól kapták kiváltságaikat. Éppen ezért, a tanulmányunk további részeiben való jobb eligazodás miatt célszerűnek tartottuk a gyulai vár és egyúttal a mezőváros urainak számbavételét, ugyanis Gyula középkori története során mindvégig földesúri város, a szakirodalomban elfogadott néven mezőváros maradt. Polgárai szabadságának a mértéke mindenkori földesurának a szándékaitól függött még akkor is, amikor királyok birtokolták, hiszen ők is földesúri városuknak, azaz mezővárosuknak tekintették. Ha a várostörténész egy középkori várost minősíteni kíván, a városi lét számos területét kell áttekintenie, mielőtt véleményét megalkotja. A népességszám, a földrajzi helyzet, a városkép, a közlekedésben játszott szerep, az állami, egyházi és földesúri igazgatásban betöltött funkciók, a lakosság társadalmi és jogi helyzete, a kulturális, szociális és egészségügyi viszonyok és más területek összessége adja meg egy-egy város sajátos karakterét. Mielőtt a város középkori jogi helyzetét tárgyalnánk, a fenti kutatási területeken született, Gyulára vonatkozó eredményeket mutatjuk be. Gyula tágabb régiójának legnépesebb mezővárosává növekedett középkori története során. A 15. és 16. század fordulóján lakossága 2500-3000-re tehető.

5 A szomszéd két mezőváros: Békés és Simánd lakossága nem lehetett több ezernél, hasonló nagyságú volt Pankota és Arad. A 120 km-rel messzebb fekvő, ekkor már szabad királyi város Szeged előzte csak meg, igaz jóval több, 7500 fő körüli lakosságával, Debrecené is több mint kétszerese volt a gyulaiénak, ám az is hasonló távolságra feküdt tőle, mint Szeged és Várad.

6 E népesség társadalmi szerveződésének csúcsán a kereskedő réteg állt, amely mint minden városban - a helyi gazdaság húzóereje és a helyi élet irányítója volt. Jól kimutatható kapcsolatokat építettek ki mindenkori urukkal, és az uradalom tisztségviselőivel. Az ipart űzők létszáma a város lakosságának tetemes részét tette ki. Bácskai Vera számításai szerint az uradalom népességének 25%-a, míg kézműveseinek és kereskedőinek 47%-a élt városunkban. A telkes jobbágyok a város módosabb rétegéhez tartoztak, csoportjuk nem volt homogén, hiszen a kereskedők, az ipart űzők soraiban is ott találjuk őket, és voltak olyanok közöttük, akik csak mezőgazdasági tevékenységet folytattak. A város szegény rétegeit a mezőgazdasági munkából élő zsellérek, a kézművesek legényei, a napszámosok és az uradalom belső cselédsége képezte. Nekik nem volt módjuk arra, hogy a város életének alakításában aktívan részt vegyenek.

7 A földesúri városoknak és falvaknak sajátos arculatot adott a középkorban, hogy éltek olyanok is e településeken, akik más úr jobbágyai voltak, tehát egy településen éltek, de jogilag más 4 Karácsonyi II. 138-152. 5 Scherer I. 90. Bácskai Vera: Gyula gazdasága és társadalma a XV-XVI. században. Gyulai Füzetek 3. Gyula. 1991. 28. 6 Bácskai Vera: Magyar mezővárosok a XV. században. Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat. 37. Bp. 1965. 24-28. Debrecen története 1693-ig. Szerk.: Szendrey István. Debrecen 1984. 235-236. Szeged története 1. A kezdetektől 1686-ig. Szerk.: Kristó Gyula. Szeged 1983. 448-449. 7 Bácskai 1991. 14-15. Karácsonyi II. 147-148. Scherer I. 91-93. 352