A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)
L. Sinkó Rozália: Adatok Füzesgyarmat népi táplálkozásához
L. Sinkó Rozália a kenyeret dagasztani, míg fokhagymaszagú lesz a térded kalácsa, amíg nem csepeg a gerendánál а víz". На а tészta hajtását alul hagyták, fejesre szakítottak. Aki késsel vágott hasítékot, teknőben cipózta ki, kerekre szakította a kenyeret. A tészta félkelésében kezdte a gazda a kemencét fűteni, kiadósabb tüzelővel, tengeri ízikkel, rőzsével. A sütőlapátra borított kenyérre a katolikusok keresztet vetettek, reformátusok azt mondták: „Isten segítségével hasadj, domborodj, kelj fel!" Mikor jól befült a kemence, szikrát vetett alján a színvonó, bevetették a kenyeret. A piros, frissen sültet szakasztókendővel letörülgették, vízzel fröcskölték, hogy fénylő, puha maradjon. A magas, szépen hasadt, foszlós, fehér kenyérrel büszkélkedtek, a szalonnás, lapos kenyér készítőjét megrótták, gúnyosan megjegyezték: „Ez akkor is szalonnát tesz az ura elé, mikor nincs." Maradék kenyértésztából nyújtották a lepényszerű kanvarnyút. Rétegezéskor zsírral kenték, nyáron dinsztolt kapros tökkel, télen aprókáposztával, köleskásával, túróval töltötték. A teknő oldaláról lekapart vakarékból bodagot, ritkábban perecet sütöttek. Szintén felhasználatlan kenyértésztából hengergették a dugót, gubatésztának szárították, összetörték, mákkal, túróval, cukrosán ették vagy hagymás zsírban megforgatták és tojást ütöttek rá. Kenyérsütés után rendszeresen sütöttek tejfölös vagy rucazsíros lángost. A kenyeret a kamrában ládákon, polcokon, illetve ezekre terített abroszon, kenderzsákon tárolták, csak a megkezdett, megszelt kenyeret tartották lakásban, hagyományosan az ablak előtti saroklóca, sarokpad szegletében, a „szent sarokban" lévő gyékény-, vagy vesszőfonatos, köralapú, fedeles kenyereskosárban, vagy helyi asztalosok készítette ötszögű kenyeresládában. A kenyér kicsúcsosodó része a cipósa, vége a sercli. A kenyér fejit nem vágták meg, mert akkor morzsálódott, hosszában szelték, külön kenyérvágó késsel. Nem fordíthatták hátára a kenyeret, nehogy megfájduljon a sütő aszszony háta. Kovászt nem jó szívvel kölcsönöztek a háztól, nehogy elvigyék az erejét, régi asszonyok még azt is rossz jelnek vélték, ha idegen nézte a kovászkészítést. Amennyiben mégis elkerülhetetlen volt a kovász átadása, például közeli hozzátartozónak, bal kézzel visszavett a gazdaasszony a kovászból három csipetet, hogy a haszna nála maradjon. A babonásabbak inkább gyorsan új kovászt csináltak a kölcsönkérőnek. Aki űrnapján kenyeret süt, kővé válik a kenyere - mondták, mások szerint villámcsapás sújtja az űrnapján dolgozókat. Levesek, öregételek „A tiszántúli ember elsősorban levesevő..." érvényes szűkebb tájunkra napjainkban is Ecsedi István gyakran idézett megállapítása. 33 Füzesgyarmaton elmaradhatatlan főétkezések első fogásaként a leves, húsos vagy sűrűre főzött, ún. öreg változatai gyakran egytál ételként szolgáltak. Ráérősebb téli reggeleken a kemencében melegítettek, főztek levest, kenyeret aprítottak bele. A heti étrendben a tésztalevesek szerepeltek első helyen, azon belül a pergelt, pirított tésztával készítettek. A táplálkozás rendje nagymértékben függött a rendelkezésre álló nyersanyagtól, a tartalékolástól, illetve az elvégEcsedi István i. m. 276
