Dobozi tanulmányok (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 14. Békéscsaba, 1989)

M. Martyin Emília: A dobozi viselet alakulása

Férfiviselet A századforduló táján még ismert a kendervászonból készült „asszonyszütte" hosszú, bő gatya, amit sok apró ráncba szedve („lapos ráncra szedik", „tűhegyre szedik"), felcsavarva tették a ládába, miután korcába gatyamadzagot, „szatyingot" fűztek. A cérnát csak akkor húzták ki belőle mielőtt felöltötték. A majdnem talpig érő gatya leginkább az idősek öltözete volt, a fiatalabbak esetleg munkába hordták. Az elpiszkolás elkerülése miatt hordták a vászongatya festett változatát is. A fiatalabbak ünneplője már gyolcsvászonból készült, s megfigyelhető a század elejére a gatya hosszának rövidülése is. A fehérnemű ismeretlen volt a parasztemberek számára. Később, a posztónadrág elterjedésével a gatya szűk változata töltötte be a fehérnemű szerepét. Nyáron, meleg vagy esős időben a gatya szárait összecsavarták, s kétoldalt a korcba gyűrve viselték. A házi készítésű, bő, lobogós ujjú, gallér nélküli, húzott nyakú kendervászon ing a múlt század végi parasztember mindennapos viselete volt, melynek — a gatyához hasonlóan — ismert volt festett változata is. A fehér, gombos vászoning az idősebb korosztály viselete lett, amit ünnepi alkalmakkor nyakkendővel hordtak. A négyszög alakú nyakkendőt átlósan hajtották össze, és két végét egymáson átbújtatva kötötték a nyakukba. Az emlékezet szerint a vászoningeknek nem volt különösebb díszítésük. Az egyenes vonalú, dísztelen, gyári gyolcsból készült egyre szűkebb ujjú ingek hamar kiszorították a hagyományos öltözetdarabot, de ünneplőre továbbra is megmaradtak a fehér színű gyolcsingek, míg munkaalkalmakkor használták a színes, tarka ingeket.

14 A paraszti inges-gatyás öltözet nélkülözhetetlen darabja az ujjatlan, magas nyakú, sűrű gombbal ellátott felsőruha, a mellény, „lajbi". Az Alföldön az általános közép-európai formájú mellények terjedtek el, melyeknek eleje és hátulja azonos anyagból készült, tehát nem kabát alá vették fel őket.

15 Az ing fölött hordott, fekete posztóból készült zsinóros díszítésű mellény kezdetben általános viselet volt, később az ünnepi viselet darabja lett, ugyanis a nadrág és a kabát megjelenésével egyre inkább terjedtek a polgári szabású, gallér nélküli mellények, melyek eleje posztóból, hátulja klott vagy selyem anyagból készült. A módosabbaknak még az 1930-as években is megvolt a harminckét gombos fekete posztómellényük, de ezek használata fokozatosan megszűnt. A mellény zsebében tartott zsebóra lánca szépen díszítette a ruhadarabot. Fiatal legények hímzett fehér selyem díszzsebkendőt tettek a mellényzsebbe. A gatya elé kötött kötény „kötő" elsődleges szerepe volt, hogy munka közben védje a ruhát a szennyeződéstől. Az idősebbek egész kötényt („melles kötő") hordtak, de a fiatalabb korosztály már a „félkötőt" ismerte. A kötény díszítő funkciója egyre erősödik, s a gatyás viselet díszévé válik. Dobozon a bő, ráncolt, korccal összehúzott kötényeket kedvelték, amelyek a gatyánál valamivel rövidebbek voltak. Gyakran viseltek rögzített ráncos, azaz tűzött „zámedlis, zámlis" kötőt. Leginkább kék, piros festős anyagból készültek, de egyre inkább terjedtek a cifra gyári anyagokból készült termékek. A kötény megkötője egyben 443