Dobozi tanulmányok (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 14. Békéscsaba, 1989)

Laurinyeczné Sinkó Rozália: Hagyományos népi lakáskultúra Dobozon

mellé a nagyasztalhoz, ha megkeresték kenyerüket, önálló fizetéssel rendelkeztek, a felnőttekkel együtt kivették részüket a fizikai munkából. „Ha előttem kaszálni, kapálni tudsz", idejöhetsz, monda az apa. Az asztalt hétköznapokon nem födték le mindenütt, később hetelö, asszonyszütte kendervászon terítőt tettek rá. Az abroszokat, kendőket, törülközőket — a békési Sárrét településeinek szőtteseihez hasonlóan — egyszerű, beszőtt, piros, ritkábban kék pamut csíkváltozatok ékesítették. Az ünneplő textíliák már kender pamutfonál keverékéből vagy tiszta pamutból készültek, díszük az összetettebb, munkaigényesebb szedett motívum: kalászos, fogazásos, virág, leggyakrabban rózsaminta. Külön karácsonyra szőtt, csak ekkor használt abrosz nem volt, az ünnepi asztalt a legújabb, legszebbnek tartott terítővel takarták. A dísztörülközőket előbb az ajtó szögére, hevederére, majd az esztergált, gombos végű törülközőtartóra rakták. Ugyancsak kézi kidolgozású az ablak előtti kétrészes függöny, firhang, széleit lyukhímzéssel, fehérhímzéssel, slingolással díszítették. A lakás beszőtt csíkú, szedett mintás házi szőttesei helyébe a hímzett textilek, utóbb a gyári termékek léptek. A jómód kifejezői voltak a festett, olykor feliratos bútorok, így a mennyezetes nyoszolyák is. Az 1715-ik évi dobozi boszorkányperben már szó esett lefüggönyzött, szúnyoghálós ágyról.

9 A sötét alapon világosabb virágozású, mintájú ágyak, mint a többi festett, faragott szobabeli bútor, békéscsabai asztalosmesterek keze munkáját dicsérik, ill. hatásukról árulkodnak. A díszes nyoszolyák egyszerűsödött utódai a barokkos, tornyos végű ágyak. Elejüket, végüket a kanapé támlájához hasonlóan betétekkel, vésésekkel gazdagították. A lécvázas ágyak magas lábakon álltak, az idősebbek kis gyalogszékről vagy sámliról léptek föl fekhelyükre. Az ágy alja tárolásra szolgált, jól megfért itt télen kosárban a tojásait költő kotló, ruca, az ágy alá tolták a krumplit, homokba tett zöldséget és a csizmahúzó fakutyát. A tiszta szobában vetették föl az ágyat, a kendervászon derékaljon „hegyivel összefele" 4—6 slingolt végű, fodros párna sorakozott, a fehérhímzések, lyukhímzések alá színes „glotbetétet" csúsztattak. Sok helyütt a család vagyoni helyzete, létszáma nem engedte, nem tette lehetővé, hogy külön, használaton kívüli ünneplő ágyat tartsanak, hiszen így is jutott 2 —3 gyerek egy ágyba, egymás mellé. Mégis eleget akartak tenni az illendőségnek, íratlan szabályoknak. A szalmazsák fölé léckeretet emeltek, s az ezáltal megmagosított ágyra helyzték a díszes párnákat. A bódés ágy alá kényelmesen bebújhattak a gyerekek. A bódé alá dugták nappal szem elől a limlomot, szövőszékről lekerült pokrócokat. A bódés ágy használata általános volt. A durvább, ritkább szövésű kendervászon szalmazsákokban nyaranta, aratás után cserélték, felfrissítették a szalmát, a hosszú szálú szalmát kedvelték, az nem töredezett, puha maradt. Három-hat párnát és egy öt-hét kilós, másod-, harmadtépésű, pelyhes libatollal telitömött nagydunyhát kapott hozományba a fiatalasszony. A gyári, politúrozott kettős ágyak és rugós hencserek elterjedésével megváltozott a szoba képe, az ágyneműk elhelyezése, divatba jöttek a vásári, bolti ágyterítők. Az ajtó mögötti, egyszerű, lécvázas, deszkából összetákolt, 415