Dobozi tanulmányok (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 14. Békéscsaba, 1989)

Nagy Gyula: Adatok Doboz gabonatermesztéséhez

nyomófát tettek, vagy a fogast borították rá nyomatéknak. Akinek nincs boronája, az megfordítja a fogast s úgy dörzsölteti meg. A tövisboronával ugyanúgy mennek a földön, mint a fogassal. A munka befejeztével sokan mondják: „Álgya meg az Isten ezt a földet 8-10 mázsa búzával!", s megemelik a kalapjukat. Sok ember, amikor vet, nem dohányzik, mert azt hiszi, ha dohányzik, akkor üszögös lesz a búza. Volt olyan ember is, aki csak holdtöltén szeretett vetni, mert hite szerint akkor tele lesz a zsák. Sokan meg azt tartják, hogy a vetési időszakban a pirituskenyeret nem szabad megégetni, mert üszögös lesz a búza. Dobozon 1 kis hold földre 3 véka búzát szoktak vetni. Fél kaszálóba (1350 négyszögöl) 1 köböl (1200 liter) vetőmagot vetnek. A kimért vetőmagot a jó vető pontosan be tudja osztani. Három lánc (300 négyszögöl) föld alávetése kb. 3 óra hosszáig tart. Az uraságnál a kézzel vetés mellett használták a szórógépet is. Olyan volt, mint a mostani vetőgép, csak nem voltak csövei. Egy ló húzta. A lovon egy vetőfiú ült. ///. A gabona vágása 1. Takarás A gabonát az érés idején naponként nézegetik. Amikor az érlelőbogár kezd jelentkezni, akkor lehet vágni. Egy-két szemet elharapnak. Abból is megállapíthatják, hogy mikor lehet aratni. Az érett búza megmutatja maga-magát. Dobozon is úgy tudják, hogy Péter-Pálkor megszakad a búza gyökere, s megérik. Július 5-e itt az első aratási nap. A falubeliek nagy része az urasághoz ment aratni. Endrődi, békési munkások is arattak az uraságnál. A faluból a Gyulai-földekre, Gyulára, Apácára és Bihar megyébe, az Almássy-birtokra is mentek aratni. Legtöbben maguk vágták le kis gabonájukat. Kevés olyan ember volt a faluban, akinek 1-2 részes aratója is volt. A kisebb emberek segítettek egymásnak. A rokonok, jó szomszédok sokszor kisegítették egymást az aratásban. Visszasegítették. Vagy munkával segítették vissza, vagy azt adtak a segítőnek, amiben az szorult. Az uraság 11-én adta ki a gabonát. A részhez a következő kommenciót mérte: 1 hektó búza, szalonna, pálinka, kása, só és ecet. A gazdák a részeseknek a szem egyhatodát adták. A részes bentkosztos volt. Az 1920-as évekig az aratást takarásnak mondták. Van olyan, aki most is annak hívja. Aki kaszált, azt takarónak nevezték. 1920 óta a kaszást aratónak mondják. Az uradalomban inkább kaszásnak hívták. A kaszás után gyűjtőt villásnak s 1906 óta marokverőnek nevezik. Az uraságnál sokkal előbb kezdték a gabonát rávágni, és a rávágott rendet kévékbe kötni — mint a falusiak — ezért emlékezet óta a kaszás után haladót az uraságnál marokverőnek mondták. A falusiak, ha közel arattak a faluhoz, nem főztek a mezőn. Úgy vitték ki nekik az ebédet. Akinek volt olyan cselédje (gyereke) annak mindennap vittek 379