Dobozi tanulmányok (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 14. Békéscsaba, 1989)

Zilahi Lajos: A hosszú magánhangzók állapota Doboz nyelvjárásában

krajcárt // aho nyóucvan fillért kellett tenni // hogy egy pár ünneplő kiscsizmát vegyek magamnak //Tizenegy éves gyerek vóutam // Hát Istenem // hát vóut énnállam boldogabb ember? Nem vóut // Nem vóut // Mikor az anyám azonta // Nízzíték a kölök kereste // mer így neveztík a gyereket abba jaz időbe // Nízzítek a kölök mi csiná! Hát kérem // Én ojan boldog vóutam mint gyerek hogy // hát felőütöztem különben mint azok // akkik csak az úccán csavarogtak // Mër azokon vóut ëgy rongy ëggyikën másikon mëg fél rongy // Én úgy mondom ahogy van // Hát jó van rendbe van el van intézve // Mentünk tovább // halladtunk // Elmentünk a másik birodalomba dóugozni // Mán akkor / tizenöt és fél éves vóutam Gellára jártam a Venkám Jenő /Wenckheim — Z. L./ birtokára // de ott is ismert mán ojan ember / akit úgy neveztek hogy gazda abba // Nagy Lajos vóut ott a gazda / Békésrűl való ember vóut az // Aszongya nekëm mëg // még másik két gyereknek // te gyertek tik nem itt dougoztok / gyertek énvelem // osztán // mëntëk oda a színáho // gyütöttük fordítottuk ügyi / és embernapszámot kaptunk akkor // Hát // Gëlla hát nem ojan messzi van // Hat hétig jártunk oda // dógozni // ijen fijatal gyerekik// és nem asz mondom hogy // micsoda jó /de nagyon jó vóut abba az időbe // nagyon jó vóut // Mert megvettem a ruhámat / minden meglett // szülémnek csak ära vóut gongya hogy ippen aggyon ënnëm // hát azír mëg megdóugoztam otthon mëgin mert // sokszor mikor hazamentem a munkábúl / ebbűl a munkábúl amit én dóugoztam // asz mongya hogy // ínnyé hát nincs víz hát / erëggy mán hozz mán ëgy // kanna vizet // Nade hun Újfalubúi Kaladonba kellett eljárni / de ez ojan kióméter / / Hát gyerünk osztán mi vóut az még annak a tetejibe // megcsináltuk kísz // nem montuk azt hogy erëgy të vagy mir nem hoztál // Nem mondhattuk azt a szülőnknek // mer ha a legkissebbet visszaszóltunk // há ott feküdtünk a padlón vagy a főüdön /nem vóut még akkor padló / kutyafasza vóut // — Sándor bátyám, most legyen szíves lépjen egy nagyot, mikor tizenkilenc éves volt mint legény . . . Csak tizenhét / akkor éin mán legíny vóutam // csak tizenhét // — Mit csináltak a mulatságokon? Tizenöt és fél éves vóutam / én mán nőztem // abba az időbe // kísz // Nem vitás // mer ojan gyerek vóutam / na // Hogy hogy tőütöttük Mátyás? Minden vasárnap elmentünk abba a kocsmába ahun most ez a // Jóska van // a Rájszféle kocsmába // /Reisz — ZL./ Hát mindegy a hogy mi vóut de de // mi az Isten keresztény kocsmárossa vóut neki / ha zsidó vóut is // Ott mink jó vendígek vóutunk // Bementünk úgy dílután két órákkor hogyhát át át sünnyögtünk mán // mer hogy közel vóut is a templomho // Míg a templombúi ki nem jöttek nem szabad vóut a zenének megszólalni // Addig csak mink csendbe ittunk / csën de ittunk // Mikor megláttuk az első öregasszont mëg a papot hogy ment haza / / a templombúi // akkor mán a banda keresztbe tëtte a vonót oszt húz rá cigány kapom a segéjt // /nevet/ Ez így ment // Hát nem sokat / öt-hat liter bőrt ëgy 330