Dobozi tanulmányok (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 14. Békéscsaba, 1989)

Zilahi Lajos: A hosszú magánhangzók állapota Doboz nyelvjárásában

Nagykonyi nyelvjárása pedig — a hivatkozott monográfiák tanúsága szerint is — belesimul ebbe a mezőbe. Dolgozatomban a dobozi hosszú magánhangzók állapotát gyakorisági értékeik alapján vizsgálom. A nyelvjárások hosszú magánhangzóinak történeti kérdéseivel nem foglalkozom, a téma történeti anyaga gazdag, megoldatlan részkérdés alig akad (vö. Benkő, Nyjtört. 93—6; Deme, NyatlFunkc. 223—34). Történetileg azt emelem ki, hogy a keleti nyelvjárásokban a magánhangzók nyúlása már a XVIII. században általános lehetett (vö. Benkő, i.m. 94), és ez a tendencia ezen a környéken a mai nyelvjárásokban is változatlan maradt. A jelenség megvan, de hogy a tendencia is változatlan-e, vagy a szinkrón állapot utal-e valamilyen megindult változásra — erre is keressük a választ a dobozi nyelvjárás hosszú magánhangzói jelenlegi állapotának vizsgálatával. A hosszú magánhangzók gyakorisági értékeit tekintem következtetéseim legfontosabb anyagának. A dobozi nyelvjárás hosszú megánhangzói szám szerint megegyeznek a köznyelv hosszú magánhangzóival (7). A nyelvjárási hosszú magánhangzóknak azonban itt különféle realizációi vannak. A köznyelv minden hosszú magánhangzója monoftongus, a dobozi nyelvjárásban azonban — a nyelvatlasz lapjai e tekintetben nagyon fontosak és tanulságosak — monoftongusként és diftongusos realizációkban élnek: sőt, a többféle kettőshangzó-realizáció mellett a monoftongus hosszú magánhangzóknak is van variánsa (ó). A hosszú magánhangzók itteni megterhelése, gyakorisága és a terhükre jelentkező sokféle realizáció között egyenes kapcsolat van. A hosszú magánhangzók nyelvjárási realizációinak ismeretében érthető egy-egy morféma sokféle alakváltozata, ejtésváltozata (vö. mággubó ~ mággubqu, c'éikla ~ céigla, fenyőt ~ fenyöüt, fëlhéirc ~ fëlhérc, szívanou ~ szívanó, csűrhees ~ csűrhéis, vőlegí^ <-*> vőülegíny, egëir ~ egéir, pondróu ~ pondrou, szou ~ szao, disznóunak, disznouja, disznoujok, disznóutok stb.). (Hasonlóan Imre: ÁNyT. VIII, 96.) A köznyelvi és nyelvjárási hosszú magánhangzók között fontos különbség tehát az utóbbi nyelvváltozatban jelentkező sokféle realizáció együttélésében van. Sok monoftongusos adat, valamint a kettőshangzós realizációk félhangzóinak problematikája arra utal, hogy e tekintetben előbb-utóbb erőteljes bomlással, majd monoftongizációval számolhatunk. Egy-egy nyelvjárási magánhangzó-fonéma gyakoriságának vizsgálatára Imre Samu általánosan elfogadott módszere látszik legpraktikusabbnak (vö. MMNyjR. 89—240), azokat a vizsgálati módokat, megközelítéseket is figyelembe véve, amelyeket Deme László ugyancsak a nyelvatlaszkutatásokhoz dolgozott ki (vö. NyatlFunkc. 223—34). A dobozi hosszú magánhangzók gyakoriságának vizsgálatához magam is ezt a gyakorlatot követem: ezt látom legmegfelelőbb módszernek ahhoz, hogy a köznyelvi hosszú magánhangzók: nyelvjárási hosszú magánhangzók, köznyelvi rövid magánhangzók: nyelvjárási hosszú magánhangzók, valamint a köznyelvi hangkapcsolat: nyelvjárási hosszú magánhangzó (benne a diftongusos realizációk) értékeit összegezhessük. A köznyelvi 302