Dobozi tanulmányok (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 14. Békéscsaba, 1989)
Oláh József: A kapitalizmus gazdasági viszonyai
A választott számítási egységgel szerkesztett adatsorokból megállapíthatjuk, hogy az állattenyésztés csúcspontját a XIX. sz. vége és az I. világháború előtti évek, mélypontját az 1929—33-as gazdasági válság jelenthette. Az állatállomány legértékesebb részét, legnagyobb hányadát a szarvasmarha és a lóállomány alkotta. Az előbbi ingadozása kb. kétszer akkora, mint az utóbbié. Az összállománynak mintegy 3/4-ét a legnagyobb testű állatok képezték. Az egykor meszszeföldön ismert sertéstenyésztés változatlanul jelentős, a sertésszám folyamatos emelkedést mutat. A juh és az egyéb állatok tenyésztése jelentéktelen, az előbbi gyakorlatilag meg is szűnik. 8 Az állattenyésztés színvonalát, gazdálkodásban betöltött szerepét, tendenciáját, az egyes állatfajok arányán és számán kívül más tényezők, mutatók is jellemzik. Pl. az állattartás formája, a tenyésztett állomány fajtaösszetétele, ivarmegoszlása, a tenyész-, az igavonó és az egyéb állatok aránya, az 1 ha-ra jutó számosállatszám stb. Az állattartás hagyományos külterjes formáját a múlt század utolsó évtizedeiben a feudális viszonyok részleges felszámolásának, a folyamszabályozási és a vízrendelkezési munkálatoknak, a tagosításnak, a kapitalista földtulajdonnak, a szántó kiterjesztésének, a legelő és a rét feltörésének, a vetésforgónak, az igaerő és a termelői szükségletnek, a piaci keresletnek az eredményeként felváltja a belterjesebb állattartás. Természetesen továbbra is hasznosítják a megmaradt legelőket, a legeltethető területeket. A helyi legelőterületből 1935-ben másféle (nem homokos vagy szikes) talajon fekvő fásított minősítést kapott 4,6, fásítatlan 390,19 ha. Ugyanekkor legelőre járó állatként 947 db szarvasmarhát, 75 db lovat, 2589 db sertést, 4 db juhot mutattak ki. Mindez azt jelenti, hogy kora tavasztól késő őszig legelőn tartották a korabeli szarvasmarha-állománynak 68,20, a lovaknak 8,7, a sertéseknek 38,60, a három legfontosabb számosállatfajnak 43,48%-át. Az állatok takarmányozására felhasználták a 28,77 ha nedves, savanyú szénát termő és a 102,44 ha száraz, jó minőségű szénát adó, az időjárástól függően egyszer vagy kétszer kaszált rétek hozadékát. 9 Továbbá a gazdaságokban termesztett szálas, szemes, gumós takarmánynövényeket, valamint a gabona és a kapásnövény-termelés másodlagosan hasznosítható hozamát: a tengeriszárat, az ősziek és tavasziak szalmáját, törekjét, az ocsút, a korpát stb. A takarmányozás tartalmában és formájában, minőségében és mennyiségében igen jelentősek voltak az egyes gazdaságok közötti különbségek. A paraszti gazdaságok óljait, sokszor fiatalabb és idősebb családtagjainak is otthont adó istállóit, sem lehetett összehasonlítani a tekintélyes méretű uradalmi ökör- és lóistállókkal, sertésfiaztatókkal, hizlalókkal, amelyek még a parasztok lakóházai mellett is „valóságos palotának" tűntek. Az éghajlati viszontagságokat, klimatikus ingadozásokat jól viselő hagyományos magyar fajtákat: a hosszú szarvú, fehér színű szarvasmarhát, a szalontai sertést, majd a Balkánról honosított mangalicát felváltják a hasznot hajtó, a korabeli igényeknek jobban megfelelő állatfajták. 185
