Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

hogy р. о. (példának okáért) a' férjfiú az ölelésben a' fejér-személynek mellyét illeti." A színház erkölcstelenséget terjesztő vádja ellen még 1827-ben is hadakozni kellett, amint ezt Kölcseynek a Játékszín ügyében mondott szenvedélyesen vitázó beszéde is igazolja. Tőle szokatlan indulattal utasította vissza az ajjas rágalmat, és zúzta porrá az előtte felszólaló táblabíró képtelen érveit. Ugy emelte általános igazság szintjére beszédében a maga elvét, hogy akadékoskodó ellenfelét leleplezve figyelmeztetett az állítás tarthatatlanságára: „ ... Nem tanúja voltam-e, midőn számtalan más magyarokkal együtt maga táblabíró úr Pesten létébe... a német színt feleségével s leányaival együtt szorgalmatosan gyakorolta? Ki jőve ott kísértetbe tenyereit öszvecsattogtatni azalatt, míg a kisasszonykák bizonyos német írónak férfiúság és tiszta erkölcsi érzés nélkül öszvetoldozott szcénái mellett könyükben úszkáltak? ... Ki vezette félre tulajdon gyermekeinek elméjét örvendő bámulásával, midőn bizonyos darabban az isten és emberek és önnönmaga előtt bűnös feleség a józan ész és erkölcs bosszújára (megcsúfolására) férjének örökre nem érdemlett szeretetét újólag megnyerte?" S csak ezután a megszégyenítő leleplezés, után általánosított: azok ágálnak a legtüzesebben, ilyen és ehhez hasonló érvekkel, a magyar színház ellen, akik élen járnak a „külföldiség vadászásában" , a német színház favorizálásában. Esetleg a német színházban más törvények uralkodnak? Ott nincs ok az erkölcsi romlástól félni? A nemzet a játékszínt, a játékszín a nemzetet nemesíti. A színpad az önismeret forrása, a haladó eszmék szószéke és fegyvere a stagnálás, a maradiság elleni harcban, minthogy a szerzőket életünk és törekvéseink, legszebb vágyaink és bukott reményeink, sajátos gondolkodásmódunk és életformánk valósághű ábrázolása buzdítja és kényszeríti. Békés megye nem játszik komoly szerepet sem Kelemen László rövid, mindössze 6 évig tevékenykedő első magyar színjátszó társasága, sem a Kótsi Patkó János igazgatása alatt működő erdélyi Első Magyar Jádszó Szín fenntartásában. A ránk maradt gyér számú dokumentum közül egyedül az 1801. december 15-én kelt, 1101 IV. az 1. sz. iktatott, Pest megyéhez küldött válaszlevél szól bizonyos fokú anyagi támogatásról. Ebben a megyebizottság tagjai — üdvözölvén Pest megye kezdeményezését — hitet tettek amellett, hogy a Magyar Játék Néző Hely fenntartásának a gondját kedves kötelességüknek tartják, és szívükön viselik. Addig is azonban, míg ennek „tselekedéssel" jelét adhatják, „azon sok viszontagságokkal és szükségekkel küszködő Társaságon" úgy kívánnak segíteni, hogy — idézzük: „ ... mindannyian, kik itten jelen vagyunk, önként való ajánlásokat tettünk,... minden távol lévő földesuraságokat, sőt Helységeinket is meg kértünk példánknak követésére". Nem tudjuk, milyen magasra csapott a lelkesedés lángja. Annyit tudunk mindössze, hogy a felajánlások összegyűjtésével a megyei főjegyzőt bízták meg. Az ő hivatalos kötelességévé tették, hogy „mihelyst együtt lészen (a pénz), a legrövidebb és biztosabb úton" küldje el azt a gyűjtőmozgalmat meghirdető Pest megye címére. A befolyt összeg nagyságáról — sajnos — eddig nem sikerült pontos adatokat találnunk. 22