Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

mindenekelőtt álarcos bálokon viselt, bokáig érő, úri és női felöltőket, kámzsás köpönyegeket hívták. A titokzatosságot és rejtélyességet kedvelő romantikus darabok nélkülözhetetlen kelléke volt. Viselőjét úgy eltakarta, hogy nehezen lehetett felismerni. Dókánynak (dóka), dókának ugyanakkor a mikádószerű 3/4-es prémes férfi- vagy női kabátot nevezték. A szónak ismertebb alakja a daku; ez azonban manapság már mindenféle rissz-rossz kabátot is jelent. A Nyíry-féle társulat jóval választékosabb kelléktára sem nyújt túl vigasztaló képet, ámbár összehasonlíthatatlanul gazdagabb lehetőséget kínált az egyes darabok korhű megjelenítésére. Mégsem lehetett könnyű dolga az együttes rendezőjének, amikor az illúziókeltés érdekében a ruhatárból egy-egy régebbi korban játszó színműhöz egységes hatású jelmezeket és kellékeket válogatott. 1854-ben, ahogy ezt a „Színpadi kelékek (!) Név sora" igazolja, „az előadandó Színdarabokhoz megkívántató minden díszleteken" kívül — ezeket nem részletezte a kimutatás — a következő, „Ruha tárban található ruha darabok" képezték a társaság tulajdonát: „ 6 magyar fényes öltöny, 6 Rokokó fényes öltöny, 4 fekete zarándok köpeny, 6 török bugyogó, 8 kurta fényes rokokó nadrág, 2 fényes prémes magyar mente, 2 selyem spanyol palást, 1 nagy veres Próféta köpeny, 5 nagy szegű Lengyel sapka, 4 magyar kalpag, 12 Bányász öltözet, 6 Spanyol bárét, 6 darab Spádé fábúl, 2 Inasi öltöny, 2 csíkos öltözet, 2 fényes aldeics öltöny, 1 Pánczél" A társulat, amely később többször is visszajött még a megyébe (1856-ban és 1860-ban pl. Gyulán vendégszerepelt), felszereltségét tekintve bizonyára a jó közepesek között foglalt helyet. Egyik-másik előadáshoz (Egri nő, Bányarém, A próféta stb.) szinte minden fontosabb jelmeze megvolt. Szívesen játszott idegen operákat és drámákat, ahogy ezt a különböző spanyol, lengyel, altdeutsch — ónémet — török kellékek: öltönyök, fényes rokokó nadrágok, török bugyogók, lengyel és spanyol sapkák (barétok) is erősítik. De rendelkezett magyar darabokhoz szükséges ruhákkal és eszközökkel is (magyaros öltönyökkel, prémes mentékkel, kalpagokkal, bányász ruhákkal, inasi öltözékekkel, páncéllal, spádékkal — azaz mindkét oldalán éles acélkardokkal — igaz, csak fából imitálva). Hogy az egyes színészeknek milyen gazdag saját ruhatáruk volt (volt-e egyáltalán, vagy a tulajdonosok nevének említése nélkül ezeket is tartal37