Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)
gyulai" polgárok — mereven elhatárolni akarván magukat a Habsburg hatalom embertelenségétől — a nemzeti kultúra lelkes pártolói lettek. Ennélfogva még a nehezen tavaszodó rideg téli világban sem csökkent a magyar nyelvű színi előadások törzsközönsége. Sőt. Az időnként fel-felbukkanó csoportok magvetése nyomán igényes publikum nevelődött, s a színházszeretet generációról generációra szállt. Úgyannyira, hogy német együttesek tevékenységéről nincs is tudomásunk. 1852-ben — igen sokat mondó adat — már négy teljes hónapon át (január 4—május 8) szórakoztatta Demjén Mihály társulata a gyulaiakat, pedig a tudósító ekként vélekedett játékukról:" A színészek több időt szentelhettek volna szerepeik betanulására, s az izé-féle szövegfoldozások elmaradhattak volna". A nyár vége felé újabb színészgárda jött: a Havi Mihály — Szabó József — Kaczvinszky János igazgatók vezette Alföldi Dal és Színtársulat (valószínűleg őket titulálta a megyefőnöki jelentés Arad—kolozsvári Dalszíntársulatnak) : Ez volt a vidék legerősebb társasága ekkor. A statisztákon és a műszaki személyzeten kívül 70 működő tagot számlált. Magától értetődő, ennyi színészt, ilyen hatalmas társulatot huzamosabb időre nem fogadhatott egy-egy vidéki város. Tudta ezt az aradi színház vezetősége is, és az erőket okosan és arányosan megosztva, általában két önálló csoportot indított útnak. S milyen kiváló erők szerepeltek még így is bennük! A Gyulán (Temesváron, Nagybecskereken és Lúgoson) turnézó csapatban kapott helyet például a finom modorú, lágy, behízelgő hangú P Helle Kornélia férjével: a legragyogóbb színészegyéniségek közé sorolt Szerdahelyi Kálmánnal, de itt lépett fel az európai hírű drámai és koloratúrszoprán Schodelné Klein Róza is Meyerbeer ismert operájában, A prófétában, amelyet az éppen Gyulán tartózkodó Erkel Ferenc dirigált. Lehet, hogy Schodelné is a nagy zeneszerző orvos-bátyjának: Erkel Rezsőnek a szíves vendégbarátságát élvezte most is, mint 1849-ben? A hagyomány úgy őrzi, hogy ez a prózai darabok és dalművek (operák) igényes bemutatására egyaránt alkalmassá tett elsőrendű együttes nem a Korona vendéglő udvarán, nem is „a megyeházával szemközt lévő egykori főszolgabírói lak és a földszintes r. kath. bérház közötti udvaron fából rögtönzött színpadon" játszott, — szívesen szerepeltek itt nyáron a műkedvelő és hivatásos csoportok — hanem a grófi lovardában. így kívánta az opera műfaja is. Kellő hangerősítő híján, az utcák kellemetlen zaját kiszűrni nem tudva, a szabadtéri előadások művészi hatásfoka és élménye nem vetekedhetett a zárt termekével. De így volt jobb az előadóművészek hangjának a kikímélése szempontjából is. Sajnos, a megye többi népesebb településéről nem tudhatunk ilyen kedvező képet adni. Békésről és Mezőberényről, ahol korábban több társulat is megfordult, nincsenek megbízható adataink; a szépen fejlődő Orosházán — mint mondottuk — feloszlott egy kis igényű, szerény vállalkozás; Békéscsabáról pedig, amely létszámát tekintve jóval megelőzte a megyeszékhelyet, azt jelentették ekkor a megyefőnöknek, hogy a Demjén-féle színésztársaság „mielőtt a főszolgabíró az elrendelt vizsgálatot megtehette volna", Gyulára költözött át. Egyedül Szarvas tudta megőrizni azt a színvonalat, azt a színház iránti szimpátiát, amit 48 előtt elért. Erre mutat, hogy 1850-ben Tóth János társasága (eddigi tudomásunk szerint ez volt az első színi együttes, amely Világos után felkereste 34
