Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)
s kellő szélességű egyenes és minden oldalról fákkal sűrűn beültetett utczák oly tiszták, mintha ünnepre volnának kiseperve", hanem az is, hogy ez a harmóniát sugárzó külső szépség erényes emberi tulajdonságokkal is párosul — „tolvajság, részegség nagyon ritkán fordulnak elő". Estefelé az egyik jegyző a község fiatal gyümölcsösébe — faiskolájába kalauzolta el, hol „többezer gyümölcs- és nemgyümölcs fát termelnek, s az egész kert vasárnap és ünnepnap a népnek mulatóhelyül szolgál". Én az országban — írta Táncsics — „sok kertet láttam, de egyet sem olyat, mely áldást hozóbb s egyszersmint annyira gyönyörködtető lenne, mint ez", s ezt „nem valami kis király vagy gazdag aristocrata alkotta, hanem a nép szorgalma". Alaposabb szakmatörténeti kutatást érdemelne, vajon a természet és a gyümölcsészet szeretetére nevelni akaró Bereczki Máténak, ki a szabadságharc bukása után Sármezey Antal családjánál nevelősködött Kunágotán, s ott 6 holdon kísérleti gyümölcstelepet, pomológiai törzskertet létesített a fajtabiztos almacsemeték kinemesítésére, volt-e, lehetett-e valamelyes irányító eszmei befolyása a komlósi faiskolára. A tévedések elkerülése végett meg kell jegyeznünk, hogy Bereczki Máté (1824—1895) csak élete alkonyán, amikor az állam felmondta pártfogójának: Sármezeynek a bérletet, kényszerült arra, hogy törzsgyümölcsösét Mezőkovácsházára helyezze át. Itteni, szintén híressé vált faiskolájának a megerősödését már nem is érte meg. Ennélfogva a szenvedélyes komlósi kertész, a gyümölcsös „tudományos" felügyelője: Teplán András semmiképpen sem vehetett példát a mezőkovácsházi kísérleti telepről. Ha volt egyáltalában kapcsolata Bereczkivel, úgy azt annak korábbi, kunágotai korszakához kell kötnünk. Táncsics nem tudott betelni a népi összefogásnak ezzel a ragyogó példájával. Boldog örömmel állapította meg: „Ha e község semmi hasznos, czélszerű intézkedéssel nem dicsekedhetnék" is, ez a „sétányul szolgáló, nagyszerű gyümölcsös" önmagában tanúskodik arról, hogy Tótkomlós — amelynek „evang. temploma, kivált pedig szép tornya az alföldön ritkítja párját" — valóban „a legjóravalóbb községek egyike". Azok az apró, olykor csak félmondatos reflexiók, melyeket a kisebb településekkel kapcsolatban tett, a kedvező összképen semmit sem változtatnak. Nemegyszer csak egy-egy adott pillanat felvillanásai, melyek nem állnak össze teljes képpé. Annyira általánosak, hogy ismertetésükről nyugodt lélekkel lemondhatunk — nem gazdagítják helytörténeti ismereteinket. Egyikét-másikát (Kétegyháza, Nagyszénás) a politikai kapcsolatrendszer ismertetése során különben is hasznosítottuk már. Táncsics, a képviselő, újszerű, szokatlan jelenség volt a kiegyezés korában. Mint az emberi egyenlőség szilárd híve, nem tartotta magasabb rendűnek magát a jogfosztott millióknál, de kisebbnek sem a vagyonos arisztokratáknál. Egyszerű és természetes maradt mindvégig, magas beosztásában sem vakították el a sikerek. Nem irányították egyéni célok és érdekek, csak a közügy szolgálata. Mandátuma a feladatok és kötelességek sokaságát jelentette számára. Kerülte a pompát; ha úgy hozta a sors, öreg kora ellenére is szívesen járt gyalog, s nem díszes fogaton — így könnyebben megnyilatkoztak előtte a szegény emberek, bátrabban beavatták gondjaikba és vágyaikba. Hitt a gondolat és a humánum 339 >
