Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)
A választók lelkes örömmel köszöntötték Táncsics döntését. Annál kevésbé a hivatalos vezetők. Kétfrontos támadást indítottak ellene. Egyrészt vakságára hivatkoztak, mint kizáró okra, ami miatt képtelen komoly tartalmi munkát végezni, másrészt a törvényesség látszatát keltve, igyekeztek félreállítani. Megalázó ítélettel elmarasztalták, mert az 1869. január l-jével megindított Arany Trombita с lapjának a kauciója fejében biztosítékul lekötött Tömő utcai 2 házacskájának az értékét nem találták elegendőnek. Az érvelésnek azonban komoly szépséghibái voltak. Ráth Károly, a királyi ügyek igazgatója ugyanis egy teljes hónapon át nem gördített semmi akadályt a veszélyes újság megjelenése elé (az ok, amiért perbe fogták, akkor is fennállott!), csak amikor a fővárosi lapok lelkes örömmel kurrentálták a hírt, hogy tudniillik Táncsics szemét időközben megoperálták, és a műtét sikerült, lépett akcióba. Másnapra már a „fenyítő törvényszék" elé rendelték az idős bajnokot. Minthogy azonban orvosa teljes nyugalomra és mozdulatlanságra kárhoztatta, ügyét a lap szerkesztője: Sassy Árpád képviselte, aki az április 14-ei számban (megvárva a sikeres orosházi választást) Szeyffert Ede királyi ügyész kínos elszólása és hamis tanúzásra kényszerítő felhívása alapján, melyeknek akaratlanul is fültanúja volt, fényt derített a Táncsics elleni embertelen machinációk igazi okára. Közben persze a megyei hatóságok is akcióba kezdtek. Táncsics Községrendezés című cikke is megerősíti ezt. Ebben az Arany Trombita negyedik számában közzé tett jól érvelő írásban a laptulajdonos szerző a következőket mondta: Orosházán „a 100 tagú képviselőtestületnél" is nagyobb szavú a szolgabíró: „az ő akarata dönt". Szinte axiomaszerű pontossággal fogalmazta meg a keserű igazságot; hazánkban a nép akaratánál többet jelent a főszolgabíró akarata. A kiegyezést elutasító 48-as párti szélsőbal ellenzék lapja: a Böszörményi László által szerkesztett harcos Magyar Újság és a rövid életű A Nép Zászlója derekasan kivette részét az Arany Trombita Táncsics-védő harcából. Rávilágítottak arra, hogy nincs olyan jogszabály, amely a törvényhozás legfelső szervéből kizárná a vakokat. Az utóbbi újság február 13-ai száma még arra a perdöntő tényre is hivatkozott, miszerint „ Wesselényi Miklós vakkorában (sic!) is munkás tagja volt a törvényhozó testületnek". Táncsics esetében ugyanakkor „ez a vélt akadály" is megszűnt már — érvelt lelkesen —, mert „hála az égnek, nem vak többé, — az orvosok reményt nyújtanak, hogy pár hónap múlva jól fog látni". Mialatt ezek a hírlapi és törvényszéki csatározások, csetepaték folytak, Kertész Győr gyek sem pihentek. Körültekintő szervező munkával a kerület minden községében föllelkesítették a népet. Olyan hatalmas politikai erőt sikerült kiformálniuk, hogy bizton tekinthettek a március 17-i választás elé. Nemcsak a választási központban: Orosházán volt erős bázisa Táncsicsnak; Öcsödről például Gáti Imre, a 80 tagú demokrata kör jegyzője biztosította az immár 70 éves öreg politikust a tagság támogatásáról. Másrészt egyszerű emberek fellelkesülve tollat ragadtak, „hogy kortesversekkel segítsék elő győzelmét. A dalokat összegyűjtve, 16 lapos füzetben még nyomtatásban is megjelentette Kertész (újra közölte Pándi Pál az Irodalomtörténet с folyóirat 1949. 1. számában), a versek elé Táncsicsnak alábbi, 1869. március 5-én kelt, hozzá írt levelét téve: 318
