Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

Klapkának, kinek „hajdani... harsogó vezényszavát az aggastyán gyönge és remegő hangja váltotta fel". Mégsem lehetett maradéktalan az öröme. A Békés tudósítója ugyanis nagyon elfogult volt Jókaival szemben. Az orosházi népgyűlés — úgy tűnik — számottevő incidens nélkül, viszonylag rendben folyt le (nem úgy, mint az öcsödi, „ahol a program beszédet mondani akaró Szemerét szóhoz jutni sem engedték", sőt inzultálták), ámbár „az antiszemita párt részéről ellentüntetés volt kilátásba helyezve itt is". Nem is sorolhatta 1887. június 16-át kellemes élményei és kedves napjai közé Jókai. Észre kellett vennie, hogy az általa képviselt elvek cseppet sem népszerűek itt, délnyugatBékésben. Nem tud új híveket és szavazókat toborozni a Tisza-párt számára. Tudomásul kellett vennie: közeleg az idő, amikor akarva-akaratlanul búcsút kell intenie a politikai küzdőtérnek, s nem lenne szabad bevárnia a kikerülhetetlen bukást, az „aranykor" végét. Akkor sem, ha rendelkezik is olyan lelki erővel, amelynek birtokában bölcs nyugalommal képes tudomásul venni a számára megalázó tényt, mint ahogyan ezt a karcagi utolsó bukás idején tette: „Hála nemzetem gyengéd figyelmeztetésének, felszabadultam a dicsőségőrlő malomból". De hát kellett ez? Az orosházi választói körút ennek a dicsőségőrlő malomnak az egyik durván őrlő köve volt. Nem is tudott finom lisztet őrölni rajta. A számbeli fölényüket dacosan fitogtatni akaró Veres-pártiak nem figyeltek a szelíd molnárra. Tiszteletlen zajongásukon nem tudott úrrá lenni. Nem tudta lekötni figyelmüket, nem tudta elérni, hogy csendben hallgassák végig mondanivalóját. Beszédének „nehéz lövegei" és „sziréni kecsegtető szavai" hatástalanok maradtak; képtelenek voltak rést ütni" a 48-as függetlenségi antiszemita párt erős falankszán." Nem jutottak el a szívig. Nagy nemzetközi híre, irodalmi sikerei ugyan jó néhány hallgatót csábított oda a községháza elé, akiknek az érdeklődését bizonyosan ki is elégítette a hallott beszámoló, bármennyire zavarta is az ellenzék tudatos aknamunkája a jóleső, nyugodt élvezetet. Veres József párt]a különben nagyon tartott Jókai beszédének kedvező fogadtatásától. Igyekezett is aláásni menten a Szabadelvű Pűrí„csütörtöki ünnepének" politikai hatását. Egyszerre két súlyos rágalmat dobott be propagandisztikus céllal a köztudatba. Egyrészt azt állította, írja a Békés, hogy „Klapka Görgeyvel szövetkezve eladta a hazát", másrészt olyan röpiratot terjesztett, amelyben „az elhunyt Szemere Bertalan hazaárulónak van feltüntetve". Az értesüléseit Orosházáról szerző gyulai lap kétkedve fogadta mindkét hírt. így kommentálta őket: „Ennyi elvetemültséget a legfanatizáltabb antiszemitáról sem vagyunk képesek feltételezni — mi ha való lenne, kell hogy minden tiszta érzésű magyar ember részéről utálat és a legmélyebb megvetéssel fogadtassék". A végső eredmény nem lehetett kétséges. Még csak pótválasztásra sem került sor. A leadott 1969 szavazatból Veres József1092, Szemere Attila 511, a függetlenségi Jancsovics Emil pedig 366 voksot kapott. Szemerére „leginkább a kétegyháziak, szent-andrásiak, tót-komlósiak, bánfalviak és tornyaiak szavaztak", míg Veresre „csaknem az egész Orosháza, Öcsöd (hol különös fanatizmus uralg Veres iránt) és Új Kígyós". Mint jellemző tényt említi a Békés, hogy „intelligens szavazója egyetlen egy sem volt Veresnek; akik 3 évvel ezelőtt reá szavaztak, azok is egytől egyig elpártoltak tőle, mely körülmény abban találja magyaráza273