Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

augusztus 18-ai mámoros hangulatú orosházi vendéglátására, amelyhez menten hozzátársította Veres József 1883-as és 1887-es választási körútjának diadalittas tótkomlósi bevonulását is. A nagygyűlésnek kétségkívül Jókai volt a legrangosabb vendége — mondhatni nagy ásza —, aki, ahogy erről a Nemzet 1887. június 21-ei számhoz csatolt „melléklet" is tanúskodik, pompásan forgatta fegyverét: tökéletesen értett a hallgatóság érzelmi megnyeréséhez és a gondolatok finom tálalásához. Nem hiába reprezentáltatta vele magát a Szabadelvű Pari. Hamar átlátta a való helyzetet; felismerte pártfogoltja roppant csekély nyerési esélyeit, s ennek megfelelően tapintatos, de okosan érvelő, tartalmas beszédet mondott. Ügyesen és következetesen érvényesítette ebben eredeti politikai szándékát: a felvilágosítás és a meggyőzés vágya ugyanúgy kisugárzott gondolatai mögül, mint a felkorbácsolt szenvedélyek lecsillapításának és vele a község társadalmi békéjének és nyugalmának őszinte akarása. Olykor-olykor még mértéktartóan harcos is volt. Két fontos témakört taglalt mindössze: az ellenpárt által nagyon kiélezett és a választási küzdelem homlokterébe állított államadósságot, illetve a faji és nemzetiségi kérdést, s közben sokat mondó példákra és tapasztalatokra, országos tekintélyekre hivatkozva, alapvető elveket tisztázott és ellentétes állításokat cáfolt. A nemes veretű klasszikus szónoki beszéd műfajának csaknem minden lényeges hatáskeltő eszközével élt. Lírai hangvételű bevezető mondata: „Valóban örült a lelkem, amikor idáig jöttem, látva ezeket az istentől megáldott mezőket, miken az áldás csak úgy mosolyog az utazó felé; de még jobban örül bennem a lélek, midőn látom e földnek mívelőit, ezt az értelmes, tanult, okos s tisztán tősgyökeres magyar népet" — kedvesen csengett az orosházi ember fülében. Kell-e ennél emelkedettebb és szívhez szólóbb indítás a figyelem felkeltésére és megnyerésére? Szavai ugyanakkor az őszinteség erejével is hatottak, hiszen minden jelenvaló azt érezhette ki belőlük, hogy nem akart udvarolni, csak a község lakosságának sikeres természetátalakító munkáját ismerte el általuk. Hogy nyilvánosan tisztelgett az előtt a nép előtt, amely 25 év alatt a „szerb tövises" elvadult mezőt kultúrtájjá varázsolta át, és azon fejlett mezőgazdaságot és virágzó életet teremtett. A kis- és középbirtokosok gazdag képzelőereje és tervszerű áldozatvállalása meg a velük együtt dolgozó, hozzáértő mezőgazdasági munkások szakértelme előtt, akiknek kitartó szorgalmáról, dicséretes önműveléséről, talpraesettségéről, újító akarattal párosult életrevalóságáról, szenvedélyes földszeretetéről és nagyfokú expanzivitásáról országszerte tudtak és beszéltek az emberek. Azok előtt, akik a belterjes gazdálkodás meghonosításában úttörő szerepet játszottak, s a környéken elsők voltak a földművelés gépesítésében és a kor legfejlettebb technológiai ismereteinek a gyakorlati alkalmazásában. Akiknek volt erejük arra is, hogy közben felfigyeljenek minden újításra, nehogy hátrányos helyzetbe kerüljenek a külföldi piacokon, esetleg kiszoruljanak onnan. Azok előtt, akik korán és egyértelműen szakítottak a külterjes rideg állattartással, és a vasút adta lehetőségek ésszerű kiaknázásával nagymértékben hozzájárultak a magyar tenyész- és vágóállat-kivitel növeléséhez, megalapozván a környéken a világpiac magas követelményszintjéhez igazodó minőségi állattenyésztést is. 268