Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

volt per!, Wenckheiméknàl nem), hogy a „való történet" motívumait tisztán érzékelve, kellő biztonsággal határoljuk el tőlük a békési analóg példa esetleges egyedi jegyeit. Nehezíti a tisztánlátást, hogy Jókai a regénnyel kapcsolatban lábra kapott sok mendemonda, sok felelőtlen szóbeszéd eloszlatása érdekében olyan értelmű nyilatkozatot tett, amely szerint a regényben szereplő Mayer lányoknak (Kárpáthy János felesége Mayer Fanny) a valóságban nem német, hanem magyar nevük volt. Ez pedig sokkal inkább valószínűsíti a Balassa— Тагу házasság történetét, mint a Scherz Krisztináét. Érdemes felfigyelni arra is, hogy Jókai Kárpáthy Zoltánt a honfoglaló magyarok egyik ősi dinasztiájából eredeztette. Zoltánnak is azért keresztelik, mert „ez a név egyike azon fejedelmek nevének, kik a legelső Kárpáthy őssel áldomást ittak a szép magyar földön". Ha tehát a regény betűinek hiszünk, úgy a Wenckheimokkal való azonosítás jogosságát eleve el kell vetnünk. Nem kell ugyanakkor az Árpád korabeli nemzetségből (Bors) származó Balassa családét, amelynek a nevével az Aranybulla évétől kezdve gyakran találkozhatunk okleveleinkben. S legyen szabad még három kisebb, de talán nem lényegtelen észrevételt tennünk. 1. A Mikszáth közlése értelmében mintául választott öreg főnemesnek: Balassa Sándornak 1822-ben fia született (Antal), nem leánya (Krisztina), mint az öreg Wenckheimn&k. Ez az egész országban általános beszéd tárgyává lett esemény pedig — nem zárva ki természetesen a poetica licentia — a költői szabadság elvének az alkalmazási lehetőségét — tökéletesen egybevág a regényben található motívummal. Ha csakugyan Balassát választotta regényhőse prototípusának Jókai, úgy még a pereskedést sem kellett „kitalálnia" és előlegeznie. 2. Dömötör Sándor fentebb említett tanulmányában Steib János dobozi plébános visszaemlékezésével azonosulva, azt szögezi le, hogy Wenckheim József „szerette magát nábobnak mondani". Ennek, persze, nincs sok bizonyító ereje. A szóhasználat lehetőségét erősítendő, Dömötör arra utal: „Az irodalomtudomány számontartja, hogy a regény címének kialakításához az a kis hír járult hozzá, amely a Délibáb című lapban jelent meg Halévy—Seribe: Le Nabob című vígoperájának előadásáról". Lehetséges. Ez azonban még nem jelenti — szerencsére ezt Dömötör sem állítja —, hogy az egyébként kis értékű Halévy-opera. hatására használta Wenckheim is az előkelősködő jelzőt. A demokrata érzelmű és cselekedeteiben is annak mutatkozó főúrról alig lehet feltételezni ezt. Inkább hajlunk a felé a nézet felé, hogy a megye nemesi társadalma — talán éppen a Jókai-regény ismeretében — ruházta fel ezzel a ranggal. Természetesen már az öreg báró halála után. A nevezet aztán belerögződött az öreg dobozi plébános tudatába, akivel ugyanolyan játékot űzött az emlékezet, mint Jókaival, amikor 50 év múltán rendszerezni igyekezett az „élete legszomorúbb napjához" kötődő élményeket. A nép kiváló névadó tudománya közismert dolog: így ragasztotta rá tehetetlen dühében egy bihari asszony is Tisza Istvánra a találó „bihari Isten" titulust. 3. Dömötörnek — sajnos — azt a jóindulatú feltevését sem fogadhatjuk el, bármily tetszetős is, miszerint Jókai a Wenckheim család iránti tapintatból késleltette az Egy magyar nábob kiadását. A kígyósi földesúr halála előtt — V 255