Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

A fájdalmas kiábrándultságnak ebben a felzaklatott idegállapotában nem csoda, ha Jókai sem tudott minden részletet objektív tárgyilagossággal, egyértelműen rögzíteni. Az összeomlás szörnyű napjának általános zűrzavarában akkora volt a lótás-futás, az ideges tülekedés, hogy az utakon mozogni is alig lehetett már. A sok „tüzér, gyalog, lovas, szekerész, poggyászszekér, közember, tiszt, hivatalnok, mint elkevert kártya, összevissza és sűrűen", egymás hegyénhátán tört utat magának, és idegesen vitatkozva, vagy tajtékzó dühvel szitkozódva menekült a környékről, hogy valahol messze, biztonságosnak ígérkező rejtekhelyre leljen. Természetes, hogy a lehangolt és elcsigázott, életunt Jókaiban is összemosódhattak az élmények. A gyorsan pergő események és a hevenyészve lejegyzett naplórészletek az idők során aztán más-más gondolattársítással nagyon összekuszálódtak, ellentmondásosak lettek. Félrevezették a lelkiismeretes életrajzírókat is. így volt ez a mindössze 2 soros gyulai biográfiai adalékkal is. Szinte annyi verzió él róla, ahányan foglalkoztak vele, pedig valamennyi Jókai-reflexióra épített. 1861-ben Az életem legszomorúbb napjaiban pl. ezt olvashatjuk: „Nőm Gyulán maradt el tőlem; odáig minden nyomorúságon át kísért; elhatározám, hogy visszajutok hozzá, ha lehet." Tudniillik miután Kiss Ernő életkedvet öntött belé. 1875-ben, a Forradalom alatt írt művekhez — készített Utóhangban ugyanakkor azt állítja Jókai, hogy július 8-án Pest másodszori feladása után, mikor a kormány és az országgyűlés székhelye Szegedre került, „vette a puskáját, s búcsút véve családjától", Pest megye tisztikarával Kecskemétre, majd Szegedre ment, hol „a legnagyobb elbúsulás közepette" találta nejét. „Egy kedves iskolatársam, Zabolay István utánam hozta őt Pestről, messze lekerülve az ellenséges táborok elől." Később — mint írja — futnunk kellett egész Aradig." Innen a Görgeyvel tervezett találkozás reményében Szalontára mentek Nyáry Pállal, majd az erősen kétséges találkozás után „nőm Schodelnéval együtt Gyulára ment Erkel Ferenc orvostudor testvéréhez, mi vissza a magyar sereggel Aradra". Vagyis augusztus 9-én Róza asszony még Szalontán is volt. Ha ez igaz, úgy Scher er és Implom téved, akik feltehetően a Békés 1907. március 10-ei közleményére építve, azt állították, hogy Jókainé és Schódelné „hónapok óta" várta Erkel Rezső házában (ma Kossuth L. u. 30.) „a szabadságharc kimenetelét". Az adataiban megbízható Implom még arról is tud, hogy a neves gyulai orvos már a nem mindennapi családi meghasonlást okozó, emlékezetes piliscsabai házasságkötés (1848. aug. 28.) után is vendégül látta Jókaiékat. Könnyen feltételezhető ez. Házasságukkal — mint Jókai megállapította — mindössze ketten értettek egyet: bátyja, Károly és a „jó barát Szigligeti Ede", a Nemzeti Színház köztiszteletben álló drámaírója és mindenese. О szerezte be „az esketéshez szükséges okiratokat is". Talán ő szervezte meg nászútjukat, elintézve — esetleg Erkel Ferenc közbenjárásával —, hogy testvére, kit az író Rudolfnak nevezett, és aki Kohn Dávid szerint a 40-es évek elején a színház orvosa volt, Gyulán szállást adjon a fiataloknak. Különös, hogy erre egyetlen szóval sem utal Jókai a Békés számára 1898-ban írt visszaemlékezésében. A nevezett megyei lap 1907. március 10-i száma különben ezeket tudatta olvasóival. „Halhatatlan emlékű Ferenc bátyja révén Erkel Rezső a múlt század első felében szerepelt jeles férfiakkal részint közvetlen ösmeretségben, részint 243