Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

elébb a Fejér megyei Velencén telepedett le, ahonnan családjával együtt a következő évben Budára, az újonnan épült svábhegyi házba költözött. Természetesen le-lejárt a szenttornyai birtokra is, de nem bujdosott a császári hatóságok szeme elől. 1849. május l-jén például önként jelentkezett, hogy tanúskodjék Batthyány Lajos miniszterelnök bűnperében; de tudtak róla később is. Ellenőrizhették levelezését, szemmel tarthatták rokoni és baráti látogatásait, megvizsgálhatták küldeményeit. Még „politicus munkája" — A XIX. század uralkodó eszméi második kötetének az írásában sem háborgatták. Téved abban is, hogy „barátjától", az orosházi szolgabírótól „a felsőbb hatóságok tudta nélkül" fegyvertartási engedélyt kapott. Ehhez annak nem volt joga. Állásával játszott volna, ha valamelyik ellenőrzésen felismerik az okirathamisítást. Tény viszont, hogy ezirányú kérvényét Békés megye es. kir. főnöke terjesztette fel engedélyeztetés céljából (7600/1851 szám alatt) a „kerületi főméltóságú úrhoz" — főbiztoshoz —, de ez a folyamodványt sokáig — egészen 1853. március 13-ig — nem intézte el. Különféle adminisztrációs nehézségekre hivatkozva (kiegészítő iratok, „személyes leírás", bélyegilleték lerovása stb.), 2 álló éven át húzta-halogatta az ügyet. Ez a mi szempontunkból legfeljebb csak annak az igazolására jó, hogy Eötvös 1851—54 között többnyire itt tartózkodott, hiszen nemcsak ispánja: Csendes József részére kért fegyvertartási engedélyt, hanem önmaga számára is. Lehet, hogy erre az időre esik csabacsudi „tanítóskodása" is? Dankó Soma: Báró Eötvös József és Trefort Ágost mint tanító című, a Nemzeti Kultúra 191 l-es évfolyamában publikált cikkében „atyjától és az öregektől" szerzett értesülések alapján arról beszélt, hogy a két előkelő földesúr az önkényuralom szomorú korszakában, amikor „politikával nem foglalkozhattak" (az emberek úgy mondták: „Lakat van a szájukon") iskolát tartott a csabacsudi Rosty-birtokon. Ezt találták a legkézenfekvőbb megoldásnak arra, hogy szót értsenek az egyszerű emberekkel. „Volt is ott óvoda, iskola, felnőttek iskolája, sőt templom is" (vasárnapi iskola?). Az óvodát a jó, áldott nagyságos asszony bent a kastélyban vezette. A gyermekek iskoláját az „urak ellenőrzése" mellett egy Szlávik nevű öreg tanító" látta el". Munkájához — ahogy ezt Dankó visszaemlékezéséből olvassuk — nagyszerű lehetőséget teremtettek Treforték. Olyan korszerű felszereléssel rendelkezett, amely „beillene bármelyik mai mintaiskolához". Az idő nagyon megszépítette a rideg valóságot. A korabeli iskolák tárgyi ellátottságát, továbbá a Bach-korszak nehezen meginduló ipari és kereskedelmi életét, viszonyait, még inkább Eötvös és különösen Trefort súlyos anyagi körülményeit és fizetési kötelezettségét ismerve (1852 tavaszán kezdte meg csabacsudi lakóháza építését; intézőt sem tartott, ezért az építkezést és a gazdaságirányítást is egyedül végezte), nehezen tételezhető fel, hogy eladósodott birtoka, melytől 1849 szeptemberében még 5—6000 forint nettó jövedelmet remélt — ennyit érhetett az Eötvös-birtok is —, s melyet hogy versenyképes lehessen, modernizálni is akart, annyi hasznot hozzon, hogy abból luxus kivitelű eszközök vásárlására is telt volna. A „szelíd" Eötvös és a „szigorú" Trefort — Dankó szerint — a felnőtteket tanították, különbséget téve aszerint, ki milyen mértékben sajátította el az olvasás és számolás tudományát. Az „önszorgalomból" tanuló haladóknak