Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

vék, — melyeket nem késendek, ha csakugyan érkeznek, Méltóságodhoz azonnal felterjeszteni". Hogyan zárult le végül az Apafi-dosszié? Úgy, hogy tíz nap múlva — a többi járási főszolgabíró nemleges jelentésével egyidőben — Kis Antal főszolgabíró a kapott utasítás szellemében „a Gyulai Postán Apafi névvel címzett két leveleket, melyekben nemzeti forradalmi dalok közöltetnek" továbbított a megyefőnöknek. Ezzel számára be is fejeződött az Apafi-ügy. Zsitvay József megyefőnök pedig október 23-án kelt 1476/1850. számú felterjesztésével, amelyhez a „lepetsételt dallokat eredetben" mellékelte, tett pontot a megnyugtató módon elintézett akta végére. Kísérő irata — mint látható — alig-alig közölt többet korábbi jelentésénél: „Méltóságodnak f. é. 5463-ik szám a. kelt rendelete figyelembe tartása mellett Apafihoz czimzett s a gyulai postán a járásbeli főszolgabíró által lefoglalt dallokat % alatt van szerencsém alázattal f.é. 1014. számú jelentésem kapcsában felterjeszteni, mikint fent nevezett Apafy (!) Doboz helységében Ipánál tartózkodik, s magába vonult egyszerű életet folytat, s az ily nemű dalloknak öszve szedésével semmi veszélyes következtetésű iránya nem volt, — sőt a magyar hírlapban (!) köz hirré tette, hogy a kiket a dallok beküldésére felkért, azt többé ne telyesitsék, mert bárminemű dallok hozzá érkezendenek, köteles lesz azonnal az illető hatóságnak feljelenteni s át adni". A rövidre mért idő alatt Gyulára eljuttatott dalfüzérek arról tanúskodnak, hogy a nemzet a lélekváltó idő legmélyebb csendjében sem tagadta meg 48 emlékét. Nem tudta megtörni hitét sem Világos, sem Arad. Lelkében őrizte és dédelgette a szent harc emberpróbáló ütközeteit, felejthetetlen hőseit. Igyekezett hű maradni március szelleméhez, s megőrizni régi önmagát. A szabadság éltető szellemében akart élni, és a „desperácionális harc" minden apró lehetőségét kihasználta, hogy ennek kifejezést is adjon. A bukást nem tartotta — nem tarthatta — megszégyenítőnek. Nem szidta, nem vádolta Kossuthot, nem tartotta ámokfutó exaltait elmének, (mint Kemény), ki felforgató eszméivel az ő élete nyugalmát is megzavarta. Tudta: a „kor lelke — szabadság" vezérképviselője volt; azt tette, amit ő is kívánt. Hitte, a harcot egyszer újra folytatni kell még, s akkor szükség lesz megint a forradalmi sereg hitére és elszántságára, arra a felismerésre, hogy „nemcsak a granáriumok fukar uraié az ország". 1850 legkiemelkedőbb Békés megyei kulturális vállalkozását lefülelhette és megbuktathatta a központi hatalom. A néma forradalmat azonban a legdrákóibb rendelkezésekkel sem volt képes elfojtani. „A szuronnyal és a szablyával együtt" — amint Apafi felhívása is igazolja — nem tétettek le egyszersmind a szenvedélyek is. A népi feljegyzések sokasága erősíti állításunkat: többen akadtak, akik az eredeti felhívás szellemében és egy igazságos, demokratikus jövő reményében titokban tovább folytatták a gyűjtést a Magyar Hírlapban és a Hölgyfutárban közzétett figyelmeztetés ellenére is. Nem kis fáradságba kerülne, hogy számba vegyük mindazokat a gyűjtőket és mindazokat a tudományos vagy kimondottan népszerűsítő célzattal, esetleg csak saját szórakozásra összeállított gyűjteményeket (Jókai: A magyar nép élce szép hegedűszóban, Kriza János Vadrózsák, Kálmány Lajos publikációi, melyek között több, megyénkből származó dalra bukkanhatunk, a Kisfaludy Társaság híres Magyar Népköltési Gyűjteményének pompás kötetei stb.) amelyek a szar18