Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

tótokkal szorosb viszonyban élvén, ezeknek némelly szólásformái annyira ránk ragadtak, hogy alig tudjuk felfödözni s az eredeti kifejezésektől megkülönböztetni". Sajnos, a helyes elv felismerése és hangoztatása nem azonos annak biztos alkalmazásával. így volt ez az ő esetében is. Fordításának gyarlóságait nem menti, legfeljebb valamelyest magyarázza a szlovák nyelvi sajátosságoknak az a jól rendszerezett példatára és indoklása, amelyet a jobb értelmezés érdekében a kötet bevezető tanulmányában adott közre. Nehéz lenne tisztázni ma már, hány dalt gyűjtött az alföldi szlovákok között csabai tartózkodása idején. Kétségkívül foglalkozott ekkor is a népköltészettel; — erre vallanak a Pákh Albert által közölt mintadarabok. Reméljük, lesz majd olyan Békés megyei kutató, aki mint a szlovák folklór jó ismerője és avatott tudatosítója, vállalkozik arra, hogy megláttassa: vannak-e a Kisfaludy Társaság kiadványában a Szeberényi által publikált dalok között olyanok, melyek nincsenek benne Kollárnak elsősorban a mai Szlovákia területére alapozott gyűjteményében, és minden kétséget kizáróan innen, a mi Dél-alföldi vidékünkről valók. Szeberényi 1851 őszén cserélte fel a hódmezővásárhelyi kántortanítóságot a csabai reáliskolai tanársággal. Ekkor lett Szelepcsényi Gáborból újra Szeberényi Lajos. A meghívást minden bizonnyal öccsének: Andornak köszönhette, (unokatestvérüket: Szeberényi Gusztávot ugyanis csak 1853 januárjában választották meg Haan János mellé csabai papnak), aki szakítva a világi pályával, nem sokkal a világosi katasztrófa után a legnépesebb alföldi evangélikus egyházközség tevékeny segédlelkésze lett. Bátyja, Lajos, az 1851/52-es tanévet egyértelműen Vásáhelyen kezdte még el. 1851. szeptember 11-én egy temetésen fungált is, sőt mintha az 1852. január 21-ei anyakönyvi bejegyzés kézjegye is reá vallana. Ez a szertartást végző pap vagy kántor személyét rögzítette. (Nevezettek ilyenkor gyakran csak nevük kézjegyét használták). Csabai munkába állását ennek ellenére bátran számíthatjuk 1851. november l-jével — bármelyik ismerőse meghívhatta temetőlelkésznek a helybeli parokuspap előzetes hozzájárulásával. Szeberényi hamar megtalálta régi önmagát megyénk legnépesebb városában. Azonnal cselekvő részese lett annak az eleven szellemiségű helyi értelmiségi csoportnak, amely az Entwurf szigorú rendelkezései folytán csaknem „végveszélybe" került szarvasi esperességi gimnázium megmentésére alakult. Munkatársa — életre keltője? — volt az Egyház és Oskola című kiadványnak, színésze egy olyan műkedvelő társaságnak, amely magyar és francia szerzők darabjainak bemutatására vállalkozott, s az előadások tiszta bevételét a bajbajutott „főgimnázium" segélyezésére ajánlotta fel. Előbbiről az I. kötetben lévő „A Vajda Péter nevét viselő gimnázium első ötven éve" című fejezetben, utóbbiról a műkedvelő színjátszók és vándorszínészek megyei szereplését ismertető dolgozatunkban szóltunk. A szarvasi Réthy-nyomdában kiadott „vallásos és növelészeti zsebkönyvet", az Egyház és Oskolát végül is nem ő, hanem öccse: Andor szerkesztette. Minden valószínűség szerint azért, mert ellene már a nyomdai munkálatok kezdetén megindult a haditörvényszéki vizsgálat. Feltevésünket több emberi tényezőre alapozzuk. Pl. arra, hogy a két testvér közül ő volt merészebb és célratörőbb: a markánsabb egyéniség. Benne munkált nagyobb vállalkozó kedv. Neki volt 174