Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

könyv keretein belül. Valószínűleg úgy érezte, hogy segédszerkesztővé avanzsált barátjától saját művei számára nem várhat sok támogatást, (pedig titokban talán ennek reményében kereste fel az Ország úton lévő budai lakásán is), hiszen a november vége felé írt költeményét nemcsak hogy nem közölte, de szerkesztői üzenetre sem méltatta Vahot Imre lapja, a Pesti Divatlap. Jogos a feltevésünk: a hírlapi nyilvánosságnak ez az elmaradása (hasztalan reménye?) lehetett a legfőbb ok a támadásra. Közrejátszhatott ugyanakkor az a kellemetlenkedő gondolat is, amellyel Petőfi a Tavasz szerkesztőségének „gyöngédtelenségét" imigyen viszonozta:". .. én is igen szép felvilágosítást fognék adhatni", ha hozzájuk hasonlóan viselkednék. Ez a „fognék adhatni" több volt egyszerű lehetőségnél. A Pesti Divatlap segédszerkesztője mögött jelentős sajtóorgánum állt, s ismerve Petőfi szilaj szenvedélyességét és gyors döntéseit, könnyen ki is játszhatta volna kártyáját a látszólag óvatos, ámde mértéktelenül becsvágyó Szeberényi ellen, leleplezve annak a Helikon meghódítására irányuló sikertelen ambícióját, kisszerű kísérletezéseit. A tudatosan poentírozott gondolat ugyanis {Petőfi többnyire utoljára fogalmazta meg fő argumentumként a csattanót, mint általában a politikus költők) csak erre vonatkozhatott. Ezt akarta megelőzni Szeberényi. Ezért akart drasztikusan végezni vele, látványos kivégzéssel felszámolva inkább régi kapcsolatait is. Nem tudta elviselni, hogy a költészetben más az értékrend, mint az iskolában. Hogy ott egyértelműen legyőzheti és sokszorosan lekörözheti őt egy hiányos iskolázottságú, szegény kóbor vándorszínész, akinek nem is olyan rég még ő adott hasznos költői tanácsokat. (Hadd említsük meg itt zárójelben, hogy az Athenaeum hármas istenségének egyik beltagja: Toldy Ferenc kifejezetten Szeberényi kritikájára válaszolva, világosan értésére adta mindenkinek, hogy „Petőfit. .. nem az iskola, hanem az élet fejtette ki, s kifejté vala az iskola nélkül is"). Szeberényi 8888 jeligével még egy másik ízléstelen tudósítást közölt. Ez volt a Petőfihez a Tavasz c. zsebkönyv ürügyén, {Századunk 1845. ápr. 15.) s benne arra figyelmeztette, hogy a pápai előfizetőknek, akik verseskönyve árát is lerótták már, illene elküldeni a nekik járó példányokat. Elmondta továbbá, hogy hiába írtak a költőnek, azt kapták feleletül, hogy ő bizony semmiféle könyvet nem küld, ámbár nyugtatványa a fölvett pénzről kezünknél van". Végül azzal zárta önkényesen kiragadott idézetekkel megtámasztott vádaskodó írását, ... „sajnos, hogy egy-két könnyelmű ember miatt az általános írói hitelnek sőt egész irodalmunknak kell szenvednie!" A rosszindulatú, lejárató cikkre Petőfinek a pápai professzor, Tarczy Lajoshoz intézett nyílt levele szolgált feleletül. Ebből azt tudjuk meg, hogy annak idején Tarczy vállalta magára a verseskötetek Pápára szállítását, ígéretét azonban még nem váltotta be. „Azt legalább szeretném — közli Petőfi —, ha méltóztatott volna a dolog miben létét előfizetőimmel tudatni (kik mind tagjai azon társaságnak; mellynek Ön elnöke), mi által meg lettem volna kímélve azon piszkos megtámadástól a Hirnökbcn. Egyébiránt ha tudja azon Hirnöki úr a körüményeket, s mégis felszólalt, úgy ez csak becsületére válik ... de e becsületet nem irigylem tőle. Az ott hagyott példányokból csak egy jutott a kezeimhez; ha a többit megkapom (vagy az árát), ki lesznek elégítve t. ez. pápai előfizetőim, 154