Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

meskedni Greguss akaratának. Nem vált egykönnyen kezes állattá. Ezt önkéntelenül maga is elismeri, amikor a füzet harmadik részegységét felölelő Martialis, Lessing, Kuh, Pope, Rousseau epigrammákkal kapcsolatosan azt mondja el, hogy a fordításban nem mindig tartotta magát az eredeti versmértékhez, „mely az úgysem énekelhető villanykáknál nem csak mellékes, de önkényes járulék is", holott ez minden valamirevaló műfordítással szemben alapvető követelmény volt már akkor is. Fokozottabb mértékben vonatkozik ez az Edzdalokra, amelyek már a Vil~ lánykákkal egyidőben kiadásra vártak. „Zürichben kellett volna kijönniök, de kedves viszonyainknál fogva most már hazánkban jelenhetnek meg", lelkendezett Greguss. Vagyis a kiadvány a szabad sajtó gyermeke lett. Szarvason nyomták 1848-ban Réthy Lipót sajátjaként és betűivel. Feltehetően a svájci Theophil Gottlieb Stier ajánlatára próbálkozott a szerző valamilyen zürichi kiadóval, ámbár Wigand Ottó-xvkl, Heckenast Gusztáv sógoránál (nála jelent meg valójában az epigramm-füzér: a Villanykák) bátrabbat ott sem találhatott. A hatalom erőszakoskodásai elől hazánkból kitelepült Wigand volt ugyanis „az első a lipcsei könyvkiadók közül — olvassuk a Lukácsy Sándor - Varga János szerkesztette Petőfi és korában —, aki magáévá tette a polgári átalakulás gondolatát, s nem riadt vissza semmi nehézségtől, hogy ezt a gondolatot a nyomtatás útján terjessze". Száz prókátor veszett el benne. A legraffináltabb módszerekkel játszotta ki a Habsburg-hatalom éberségét. Egymás után adta ki a „legveszedelmesebb" írásokat ( Wesselényi: Balítéletekről, Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében; Táncsics: Sajtószabadságról nézetei egy rabnak stb.) és juttatta el agyafúrt ügyességgel hazánkba, végsőkig kihasználva a szász sajtótörvények adta kedvezőbb lehetőségeket és a miénknél enyhébb cenzori előírásokat. Még Metternich is tehetetlennek bizonyult vele szemben. Az Edzdalok 25 verse korántsem volt olyan veszélyes, mint Petőfi vagy Táncsics akármelyik műve. Magyarországi kiadót mégse lehetett volna egykönnyen találni rá — a politikai célzatú írásokat szigorúan ellenőrizték a beosztásukat féltő aulikus cenzorok. Az Edzdalok általános érvényű, vitathatatlan igazságaitól — akár nemrég Vajda Péter Erkölcsi beszédeitől — könnyen visszahőköltek volna. Persze, az sem lehetett mellékes szempont, hogy egy esetleges külföldi megjelenéssel jelentősen megnőhetett volna a kis füzet erkölcsi súlya és tekintélye is. A szarvasi nyomda tulajdonosa: Réthy Lipót, akivel Greguss nem sokkal korábban aktív kiadói kapcsolatba került, sem mutathatott túl sok kedvet hozzá. Kezdő költők verseinek nem volt nagy kelendősége ekkor sem. Különben is elég volt neki a Futár, amely nemcsak a fulmináns Petőfi cikk, hanem a szerző tüntető nacionalista nézetei miatt sem arathatott osztatlan sikert a jelentős nemzetiségi lakossággal rendelkező alföldi városkában. Greguss ugyanis nem elégedett meg Feuerbach finoman megfogalmazott etikai programjával: „Emberszeretet a pont, ahonnan — emberboldogság a pont, ahová indulok" — hanem megfejelte még ezzel az erősen nacionalista indíttatású elvvel: „Az emberek között pedig legislegelőször boldoguljanak a magyarok." Akkor sem lehetett Szarvason rokonszenves ez, ha a reformkor tele volt hasonló jelszavakkal. Sajátos módon mindezt olyan költő hangoztatta, aki ekkor is még szívesen