Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

' • és hogy Ilosvai Selymes Péter modorában ilyen, később keservesen megbánt végkövetkeztetéssel zárja le hetvenkedő írását: Petőfi pediglen erőlködik vala, Petőfi pediglen poéta nem vala, Petőfi verseit elolvastam vala És ennél még nagyobb Ínségem nem vala. Ámen. Sajnos, Greguss jópofáskodó formedvényében a génius heinei szárnyalását nem tudjuk, mert nem lehet sehol felismerni, még kevésbé nyomon követni. Felelőtlen szellemeskedésének hamar érezte súlyos lelki terheit, s 1848 nyarán — akár Szeberényi — ő is békülni igyekezett. Sógorát: Kemény Mihályt, Petőfi volt aszódi iskolatársát kérte meg a közbenjárásra, aki Dohány utcai lakásán fel is kereste a régi barátot. „Csakhamar egy levelet adtam át Gregusstól Petőfinek szólót — emlékezett vissza 1877-ben a Fővárosi Lapokban —, melyet ő feltörve, amint az aláírást meglátta, meglepetve s nekipirulva kiáltott fel: Mit akar ez az ember itt? — Olvasd, mondám, azután szólj. Greguss e levélben a hazafihoz fordult, s felhívta, hogy a személyes nézeteknek most meg kell szűnni, s a haza védelmében egyesülni, jobbját ajánlja tehát az ő és a fővárosi ifjak hazafias működéséhez, s válaszát kéri, hogy az ajánlatot elfogadja-e?" És Petőfi, aki az elpártolt barát Szeberénymck nem bocsátott meg, Gregussnak „habozás nélkül mondta ki az igent." Egyesült vele a haza védelmében. „A 48-as forradalmi látásmódot fokozatosan elveszítő, nyárspolgári szemlélettel megbarátkozó Greguss végül 1874-ben még arra is késznek mutatkozott, hogy Petőfi összes verseit sajtó alá rendezze. A „lojálisán megcsonkított kiadás" azonban, amelyből több forradalmi vers kimaradt, országos felháborodást váltott ki. A Petőfi-knúkát olvasva, alig-alig lehetne feltételezni, hogy Gregusst nem társadalompolitikai, ideológiai, hanem csak formai, irodalomesztétikai nézetkülönbségek választották el Petőfitől. Olyan mérhetetlen gyűlölet sugárzik abból, hogy joggal merülhet fel, nem kényszeríthette-e vajon valamelyik helyi — szarvasi vagy egyházmegyei — potentát arra: határolja el magát a Pesti Divatlapban megjelent dicsőítő verstől, s tagadja meg előző véleményét. Ezt azonban nehezen tudjuk feltételezni, hiszen társadalmi és iskolai nevelőmunkájának radikális szemléletében 1847-ben nem korlátozta még senki és semmi. Elég, ha arra a merész hangvételű Tervezetre utalunk, amelyet Greguss ekkor nyújtott be a főhatósághoz „a szarvasi ágostoni hitvallású főtanoda elrendezéséről" címmel, amelynek B. pontjában a fiatal tanár — munkatársaival egyetértésben — az iskolában kezdettől fogva tapasztalt s mindenkor nagy vitát kavaró fizetéskülönbség megoldására a következő demokratikus javaslatot tette: „Hogy a szellem szabadon működhessék, nem szabad anyagi szükséget érezni. Hogy az oktatók egyenlő sikerrel működhessenek, súlyegyennek kell köztök lenni, hogy súlyegyen legyen az oktatók között, egyenlően kell felosztani köztök a terhet: de ha egyenlően van köztök felosztva a teher, egyenlő fizetést kapjanak. A tehetségeket nem lehet latolni (értsd: méricskélni), különben forintszámra kell őket fizetni". Másik fontos javaslatán is — akár ezen — ott érezni a külföldi