Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)

bödön állott. (69. sz. kép.) Az elvéreztetés a nyaki erek átvágásával történt. Az ipari tevékenység kezdetén csak késsel vágtak, 1912-től ollót is használtak. Az olló alkalmas volt arra, hogy a szájnyíláson keresztül eljussanak vele a nyaki erekhez. Az 1900-as évek eleje óta a levágásra szánt baromfit kábították. Mindezt azzal magyarázták, „hogy az állat ne érezzen, és könnyen adja le a tollát". A legrégebbi kábítási mód az volt, hogy a vágó a ládából kivett csirke tarkótájékára ütést mért egy seprűnyél vastagságú fadarabbal, klopf aval. A 30-as évektől kezdve agy velőszúrással is kábítottak. Ezt a francia kábítási módszert a GALLUS című baromfi-tenyésztési lap már 1881-ben ismertette.

67 Az ollót a szájpadláson keresztül, a szem alatt, a koponyaalap felé irányították, és azt a nyúltagyba szúrták. Mindkét módszer kellő gyakorlatot és figyelmet igényelt. Rossz kábítás esetén az állat vergődött, és „nehezen adta le a tollát". 1951-től kezdve kézzel működtethető elektromos kábítókészüléket használtak. Az 50-es évek végén megkezdték a fölsőpálya alatti kábítást. A horogra függesztett baromfi fejét keresztülvezetik egy vízzel telt tálcán, amelyben elektromos áram kering. Az áram másik pólusát a függesztohorgon keresztül a csirke lábához vezetik. Az így elért elektromos ütés után beáll a kábulat. A vágó a kábítás és az erek átvágása után a csirkét az elvéreztető edény fölött tartotta, s amíg az állat vérzett, a nagy testtollakat marokra fogva eltávolította, majd egy-két fogással a szárny tollakat is kitépte (ezt nevezték ruffolásnak) (70. sz. kép.) Ezen előkopasztás után a csirkét az elvéreztető edény előtt lévő kasba dobta, ahonnan a belező szedte ki. A tőkés üzemekben a levágásra szánt csirkét, tyúkot a kopasztók hozták be a hizlaldából. „Hárman voltak egy bandában", ők egyszerre mentek ki az állatokért. Egy szedte ki a ketrecből, kettő pedig hordta. Kétszer fordultak 10 —10 csirkével, amivel a vágóláda meg is telt. A behordásért a tulajdonos nem fizetett, ezért a kopasztók sokszor szaladva mentek a hizlaldába, hogy a fizetett munkából le ne maradjanak. Különösen télen volt rossz ez a munka, mert bemelegített helyükről könnyen öltözve ötször-hatszor is ki kellett menniük a hizlaldába. 1949-től a kopasztópálya fölszerelése óta a vágók ollóval véreztették el a kistestű baromfiakat. 1982-ben egy vágógépet állítottak be a felsőpályához, amelynek legfontosabb része egy villanymotorral hajtott körkés. A horgokon függő és kábult állapotban lévő csirke, tyúk vagy a gyöngyös fejét a pálya először két vezetőléc közé, majd a körkéshez húzza. A körkés a nyak bal oldalán a bőrrel együtt a nyaki ereket is átvágja. A kövér libát és kacsát a legtöbb üzemben a sovány baromfitól elkülönítve, szín alatt vagy félereszesben vágták le. E vágóhely fölszereléséhez egy kampósszögekkel ellátott gerenda és egy vályú tartozott. Ebbe a helyiségbe 15—20 libát vagy kacsát tereltek be, ezek szárnyát összecsavarták, hogy a vágás alatt ne vergődjenek. Ezután az állatok két lábát egy-egy madzaggal összehurkolták és a horogra akasztották. Egy rövid bottal kábították és külső vágással a nyaki ereket átvágták. Vérüket vályúba fogták fel, majd a vérző állatok szárnyát feloldották. Elvérzés után a vágóhelyiségen kívül padokra vagy ládákra tették, és gyökérkefével lemosták a lábukat. (62. sz. kép.) 93