Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)
alól, valamint a hizlaldákból kihordott trágyát az üzemben gyűjtötték. Bernardinelliék trágyamedencéjébe 30—40 kocsi trágya fért. A Baromfifeldolgozó Vállalat csirketrágyáját a termelőszövetkezetek hordták el, és füllesztés után használták fel, hogy az abban esetleg előforduló kórokozó ne fertőzhessen. Az államosítás előtti időben az úti ketrecek takarításával — főleg a csúcsidényben — nem sokat törődtek. Legfeljebb élére fordították, földhöz ütögették, „ami kiesett belőle, kint volt", és mentek tovább. Az 1947-es földművelésügyi minisztériumi rendelet szigorúan előírta a ketrecek tisztítását és fertőtlenítését, ezért a baromfi-érkeztető udvarban ketrecmosó és fertőtlenítő helyiséget építettek, ahová a gépkocsi a ketrecekkel együtt a mosás és fertőtlenítés idejére be tud állni. Ma a fémketrecek mosása nem okoz gondot, a peremes faketrecek tisztítása nehezebb volt. A II. világháború előtt az elhullott kövér állatok zsírját kisütötték, és szappant főztek belőle. Szappanfőzésre a darafőző helyiséget használták. Az államosított üzemben a sertéstelepen főzött melléktermékről leszedték és gyűjtötték a zsírt, s azt a szappanfőző kisiparosnak eladták. A zsírgyűjtés csak néhány évig tartott. A régi üzemek épületei mellől nem hiányoztak a górék sem. A csirkék hizlalásához, a kövér állatok töméséhez sok eleség kellett, ezért az őszi hónapokban, amikor sok kukorica volt a piacon, olcsón megvették és górékba rakták. Az utolsó górét 1957-ben bontották le, és vitték ki a sertéstelepre. Azelőtt ez a 40 m hosszú, 5 m magas góré a meszes telep mezsgyéjén állott, és két évtizeden át az állomás előtti tér képéhez tartozott. (63. sz. kép.) A műhelyek közül a ketrecjavító és ládakészítő műhelyek a legrégebbiek. A tőkés világban nagyon vigyáztak az áru és a csomagolás tetszetősségére. A Bernardinelli-cég még gyalugépet is beszerzett, hogy gyalult deszkákba csomagolhasson. (A ládák végdeszkájára színes címkét ragasztottak.) (64. sz. kép.) A hatvanas évektől kezdve a ládagyár rohamosan veszített jelentőségéből. Az árut kartondobozba kezdték csomagolni, s a műhely dolgozói a kartonés papírdobozok készítésére tértek át. A kartonlapokat összehajtogatják, címkézik, és a padlásról a csomagolóba továbbítják. 1974-ben az összes gépkocsira vasketreceket szereltek föl, s a fából készült ketreceket azóta nem használják. A ketrec javító műhely is megszűnt, s az ott dolgozó 4—6 munkást más munkakörbe irányították. A 30-as évek előtti baromfitelepi udvarképhez tartoztak a jégvermek is. Ezek a földbe vájt, szalmával és náddal fedett jégtárolók 15—20 méter hosszú és 5 —6 méter széles, félig a földbe süllyesztett építmények voltak. Mikor a Steinberger-cég a jégvermét meg akarta építeni, e célra előbb egy telket kellett vásárolnia. A mesterséges jég gyártása óta ezek fölöslegessé váltak. A telepek egy része a Tóth-malom jéggyárából szerezte be a jeget, néhányan saját részükre jéggyárat építettek. Bernardinelliék előbb egy egyszerűbb csőjéggyártó berendezést szereztek be, majd a nagyobb teljesítményű táblás jéggyártásra tértek át. (65. sz. kép.) A II. világháború előtt a régi üzemekben az öltözők néhány négyzetméternyi nagyságú helyiségekből álltak, ahol csupán mosdótálból és vödörből mosakodtak. A háború alatt épült üzemeknél külön volt az öltöző- és a mosdóhelyi83
