Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)

Vállalathoz nem tartozott ilyen gazdaság. Az üzem vezetősége 1952-ben Szarvason, a Körös partján felsőbb utasitásra keresett és talált vízibaromfi-tenyésztésre alkalmas helyet, de ennél több előrehaladás nem történt. Még szerencse, hogy néhány év múlva ugyanezen a helyen Halkisérleti Kutató Intézet alakult, amely a haltenyésztés mellett, tavi pecsenyekacsa-tenyésztéssel is foglalkozott és jelentősen növelte az orosházi baromfiipar forgalmát. (Néhány év alatt 1 300 000 jó minőségű pecsenyekacsát szállítottak be.) A baromfitenyésztők a nyugati országok nagyüzemi baromfitenyésztését nem tanulmányozhatták. Jó példa erre a következő eset: Egy állatorvos kint élő ismerősével megrendeltette az egyik amerikai baromfitenyésztési lapot, a Poultry Journal-t. A lap előfizetését egy év múlva nem újította meg, mert az „éber hivatal" tudtára adta, hogy neki erre nincs szüksége. Az ipar és a mezőgazdaság közötti szorosabb kapcsolat kialakulását Orosházán zavarta az a körülmény is, hogy az államosítástól 1966-ig 12 igazgatója volt az üzemnek. Legtöbbje nagy elszántsággal kezdett a munkához, de a sokrétű feladat nem egynek meghaladta az erejét, különösen azokét, akik korábban más szakmában dolgoztak. Az ötvenes években a földművesszövetkezetek támogathatták volna a baromfitenyésztést, hiszen az orosházi baromfifeldolgozó bevásárlási körzetében 19 földmüvesszövetkezet foglalkozott a háztáji és egyéni gazdaságok baromfiállományának a felvásárlásával. E földművesszövetkezeteknek 103 felvásárlója nap mint nap találkozott a tenyésztőkkel, de ezek tevékenysége csupán az áru átvételére szorítkozott. Még a nagy múltú Mezőhegy esi Állami Gazdaság sem tudott jó példát mutatni, pedig az egyik szakembere a Szovjetunióban is tanulmányozta a nagyüzemi csirkenevelést. Hazatérve, itthon a nagy csikónevelő istállót csirkenevelésre alakították át. Sajnos, a vágócsirke gyenge minősége miatt ez a próbálkozás néhány év múlva abbamaradt. 1951 áprilisától kezdve 1953 júniusáig a beadási kötelezettség alapján gyűjtötték be a baromfit és a tojást. A baromfiipar nyersanyagellátása eddig sem volt folyamatos, de az új rendelkezések után a tenyésztők a beadási határidő lejárta előtt — félve a büntetéstől — a hónapok vagy a negyedévek végén tömegesen adták be árujukat, s „teljesítették az állam iránti kötelezettségüket". Az áru egyenetlen beszállítása mellett igen nagy gondot okozott a feldolgozásnak a baromfi rendkívül rossz minősége. A takarmányhiány miatt jó minőségű baromfit nem is várhattak. A paraszti gazdaságok jóformán semmilyen segítséget sem kaptak a baromfitenyésztés fejlesztésével kapcsolatban, miután az 50-es évek elején úgy beszéltek róluk, mint amelyek rövid időn belül feleslegessé válnak és megszűnnek. A baromfitenyésztési aléltságot (ezt a termelési statisztikai adatok bizonyítják) csak az MDP Központi Vezetőségének 1953. júniusi határozata szüntette meg, mert olyan feltételeket biztosított, amely a tenyésztési kedvet is visszaadta. 22